NB I

Gera már a héten bejelentheti visszavonulását

Megszólalt a Fradi is.

Napokon belül bejelentheti visszavonulását Gera Zoltán, a Ferencvárosi TC válogatott focistája – írja a borsonline.hu. A jelenkori magyar futball egyik legjobbja a lap értesülése szerint edzősködni szeretne.

Gera Zoltán, az FTC labdarú­gója, aki most a futball-vb szakkommentátori munkájára koncentrál, a felkészülésbe ezt követően kapcsolódik be – válaszolta a klub a Bors megkeresésére.

A 39 éves középpályás az előző idényben a folyamatos sérülései miatt alig jutott szóhoz, az NB I-ben csupán négy mérkőzésen lépett pályára.

Német-sokk: ugyanaz a Bild-címlap, mint négy éve – FOTÓ
A lap gyávaságról és szégyenről ír: Löw hibázott Khedira és Özil szerepeltetésével, de az Erdogan-botrányt is alábecsülte.

Gera nagyjából egy hónappal ezelőtt az egyik nyilatkozatában elmondta, egyelőre a jövő bizonytalan, arról nem tud nyilatkozni, fog-e még játszani, ezt majd át kell beszélnie a klubbal. A West Bromwichnál és a Fulhamnél is megforduló válogatott labdarúgó szerződése szombaton jár le az FTC-nél.

Olvasói sztorik