NB I

Böőr Zoltán klubmenedzser távozik Újpestről

Némileg talán váratlan pillanatban.

Sikeres szezont tudhat maga mögött az Újpest FC, amely Magyar Kupa-győzelemmel és bajnoki harmadik helyezéssel zárt. Fantasztikusnak ítélte a szezont a lilák klubmenedzsere, Böőr Zoltán is, aki azonban az idényértékelést követően egy fontos bejelentést is tett a hivatalos honlapon.

A saját elhatározásomból valóban elköszönök a klubtól, de csupa pozitív és boldog érzésekkel távozom. Csodálatos három évet töltöttem itt, és minden egyes napját élveztem a kihívásokkal teli esztendőknek. Megtiszteltetés számomra, hogy a lila-fehér színekért dolgozhattam – mondta Böőr, aki játékosként is megfordult a Megyeri Úton.

Sergio Ramos reagált a Szalah- és a Karius-ügyre
A spanyol védő kiverte a biztosítékot a magyarázkodásával.

A klubmenedzser indoklásként azt mondta, úgy érzi, sokkal könnyebb ilyen sikeres helyzetben azt mondani, hogy elég volt. Hozzátette, nagy munkát végeztek a kollégáival aminek vannak látható és kézzel fogható eredményei.

Böőr két hónapot szeretne teljes relaxációval tölteni a családja körében, hiszen az elmúlt három évben akarva vagy akaratlanul mindenki a háttérbe szorult, amit sokáig toleráltak, de egy idő után az ő érdekeiket is néznie kell, és most szeretne minél több időt velük tölteni.

Böőr távozik a liláktól. Fotó és címlapfotó: ujpestfc.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik