NB I

Akár négy játékvezetői ellenőrt is fizetnek egy NB I-es meccsen

Őrült összegek repkednek a szövetségben.
 

Döbbenetes információkat árultak el a Népszavának név nélkül nyilatkozó jelenleg is aktív és már visszavonult játékvezetők az NB I-ben működő ellenőri rendszerről. A cikk azt írja, előfordulhat, hogy akár négy ellenőr is figyeli a játékvezetők munkáját az élvonalbeli bajnokikon, így egy mérkőzés akár 650 ezer forintba is kerülhet a szövetségnek a különböző díjak kifizetésével.

A négy ellenőr közül

  • egy értékeli a vezetőbírót,
  • ketten külön-külön ellenőrzik a két oldalvonali asszisztenst,
  • ellenőri díjazást kap a supervisor is, aki az ellenőrök munkáját felügyeli.
Neymar korábbi csapattársát akarja a Fradi
Brazil válogatottra csapna le Thomas Doll.

Az élvonalban tevékenykedő játékvezetők a fix alapfizetésük mellett találkozónként bruttó kilencvenezer forintot kapnak, az oldal- és alapvonali asszisztensek, valamint az ellenőrök díjazása találkozónként bruttó hatvanezer forint.

A cikkből az is kiderül, többen is állították, hogy az öltözőben kapott ellenőri osztályzat később módosul, a játékvezetők szerint elnézőbbnek kell lenni azokkal a bírókkal, akiket a játékvezetői bizottság vezetősége jobban kedvel.

címlapfotó: honvedfc.hu

Rengeteg az ellenőr, mégis rengeteg a játékvezetői hiba. Fotó: pfla.hu
Olvasói sztorik