NB I

Bódog: nem szabad minden esetben őszintének lenni

Ezt tanulta Magyarországon.

Két héttel ezelőtt menesztették a Diósgyőr vezetőedzői posztjáról Bódog Tamást, aki azóta pihen, sok időt tölt a családjával, felújítja németországi házát és kertjét, sőt szerdán egy hétre nyaralni megy – derül ki a Népszava interjújából.

A szakvezető a labdarúgástól sem szakadt el: járja a meccsekre és az edzéseket, hamarosan Dániába, majd a tervei szerint Angliába utazik.

Sajnálom, hogy az új DVTK-stadion avatását már nem élhettem meg a csapattal, hiszen 13 hónapot töltöttem el a Diósgyőrnél úgy, hogy gyakorlatilag nem volt hazai pályánk. Meggyőződésem, hogy pontok múltak ezen ‒ nyilatkozta.

Bódog korábban a Videoton, illetve a német Mainz és RB Leipzig, valamint a dán Bröndby szakmai stábjában is dolgozott, de vezetőedzőként Miskolcon kapott először lehetőséget.

Összességében nem mondanám, hogy csalódott vagyok, tudtam, hogy hova megyek. Hálás vagyok a Diósgyőrnek, amiért megadták nekem a lehetőséget. Jól éreztem magamat Miskolcon, több-kevesebb sikerrel próbáltam mindig a legtöbbet kihozni a csapatból és magamból is. Persze, amikor az embert kirúgják valahonnan, az mindig keserű élmény, viszont szerintem ebből is lehet tanulni. Sajnálom, hogy a vége így alakult. Úgy gondolom, annyit megérdemeltem volna, hogy legalább a szemembe mondják, hogy már nem kellek ‒ magyarázta.

Az edző leszögezte: Magyarországon megtanulta, nem szabad minden esetben őszintének lenni, mert utána sértődés van belőle.

A játékosoknak is mindig szemtől szembe megmondtam, ha valami nem tetszett vagy másképpen működött, ha pedig a döntéseimről kérdeztek az újságírók, őszintén elmondtam, hogy miért döntöttem úgy. Annyit mindenképpen megtanultam otthon, hogy az őszinteség nem feltétlenül vezet jóra ‒ fogalmazott.

Hangsúlyozta, egyáltalán nem fáradt, nincs szüksége hosszas feltöltődésre, csak idő kérdése, hogy mikor találja meg a következő feladat.

Ahol egy ajtó bezáródik, egy másik kinyílik, szokták mondani. Biztos vagyok benne, hogy az általam elképzelt stílus máshol egy kicsivel több szerencsével működne – vélekedett Bódog.

nyitókép: dvtk.eu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik