NB I

Tovább menetel az NB I meglepetéscsapata

A Paks idegenben verte a Vasast, amely még mindig nagy bajban.

A kiesés ellen menekülő és sérülésekkel tizedelt Vasas fogadta a szokásos ideiglenes hazai pályáján a dobogóra még esélyes Paksot.

Az első ziccerre hét percet kellett várni, Vaskó rossz felszabadítása után Hahn lövését védte bravúrral Nagy. A túloldalon a 20. percben a Vasas is közel járt a gólhoz, miután Hangya beadása majdnem a hálóba került Szabó János melléről. Szűk tíz perccel később ismét az angyalföldiek veszélyeztettek, Barczi előbb cselezett, majd lőtt, alig-alig tévedett. Az első játékrészből még egy Benes-csúsztatást feljegyezhettünk, de sajnos mást nem, kevésbé élvezetes negyvenöt percet láthattak a nézők.

A fordulás után kilenc perccel Bertus került hatalmas ziccerbe tizenkét méterre a kaputól, ám nem tudta jól átvenni a labdát, így oda lett a nagy lehetőség. Sajnos a második játékrészben sem kényeztették el a drukkereket a csapatok, veszélytelen kísérletek ugyan akadtak, de az sem nagy számmal, és azok egyébként sem nyomnak sokat a latba…

A 75. percben azonban megtört a gólcsend, Bertus szöglete után Bartha fejesét még védte Nagy, de a kipattanóra érkezett a szemfüles Hahn, aki közelről bekotorta a labdát a hálóba, 0-1. Nyolc perccel később végérvényesen eldönthette volna a három pont sorsát a Paks, Haraszti és Hajdú nem értette meg egymást, végül előbbi lövését védte a Vasas-kapus. De nem bosszulta meg a kihagyott helyzetet a Vasas, Pavlov ziccere után Kulcsár nagyot mentett a gólvonalon, így a tolnaiak győzelem birtokában utazhatnak haza.

NB I, 29. forduló

Vasas FC – Paksi FC FC 0-1 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, játékvezető: Vad II.
Vasas: Nagy – James, Vaskó, Benes – Vogyicska (Murka, 84.), Vida, Egerszegi (Gaál, 77.), Risztevszki, Hangya – Barczi, Remili (Pavlov, 66.). Vezetőedző: Michael Oenning.
Paks: Rácz – Fejes, Lenzsér, Szabó J. Kulcsár – Simon Á. (Hajdú, a szünetben) – Haraszti (Szakály, 88.), Kecskés T., Bertus, Bartha – Hahn (Simon A., 77.). Vezetőedző: Csertői Aurél.
Gólszerző: Hahn (75.)

Olvasói sztorik