NB I

Kiesett a pikszisből a Fradi egyik legértékesebb játékosa

Vajon kap még lehetőséget a jelenlegi szezonban?

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás elleni hétvégi NB I-es fordulóban ismét az alapból jobbhátvéd Botka Endre játszott a Ferencváros védelmének bal szélén, miután Thomas Doll vezetőedző még a kispadra sem nevezte az első számú balbekket, Marcos Pedrosót.

A brazil játékos az idény elején érkezett a zöld-fehérekhez kölcsönben a Figueirensétől, összességében pedig alapemberré vált a csapatnál, húsz NB I-es bajnokin lépett pályára, ezeken tizennyolcszor kezdőként. Az utóbbi időben viszont egyre kevesebbet játszik, április elején a Mezőkövesd ellen végig a kispadon ült, két héttel ezelőtt a Paks ellen is a kispadon kezdett, majd a félidőben állt be.

Real-díszsorfal a Barcának? Ramos válasza kiverte a biztosítékot
Így reagált a felvetésre a madridiak csapatkapitánya.

A Fradi hivatalos oldalán nem adtak tájékoztatást arról, hogy az egymillió euróra taksált Pedroso sérült lenne, így valószínűleg Doll taktikai döntése miatt nem került a keretbe. De vajon számít rá még a német mester a kölcsönszerződésének lejárta előtt?

Hajdú B. István kommentátor szavaiból kiindulva – „Pedroso kiesett a pikszisből” – erre nem biztos, hogy sok esély mutatkozik.

Pedroso (jobbra) még a kispadra sem ült le a Haladás ellen. Fotó és címlapfotó: fradi.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.