NB I

Felcsúton már fellégezhetnek, óriási bajban a DVTK és a Balmaz?

A Vasas ugyan sereghajtó, de mégsem reménytelen a helyzete?

Még hat bajnoki fordulót rendeznek a magyar élvonalban, a nagy hajrához közeledve azonban roppant nehéz még csak megjósolni is, melyik két csapat búcsúzik a 2017–2018-as idény végén az NB I-től.

Elküldte edzőjét a DVTK, Bódog Tamás távozott - HIVATALOS
A Puskás Akadémiától elszenvedett vereséget már nem "élte túl" a szakember.

Matematikailag egyelőre csupán az aranyéremre esélyes Videoton FC, Ferencvárosi TC páros helye biztos a jövő évi élvonalban, a harmadik helytől lefelé bárki búcsúzhat.

Összeállításunkban megnéztük, hogy a kiesésre még leginkább esélyes, azaz a hetedik helytől lefelé tanyázó csapatok milyen mérleggel rendelkeznek azon klubok ellen, akikkel farkasszemet néznek a következő hetekben.

A tabella állása a hetedik helytől lefelé

7. Puskás Akadémia FC – 33 pont
8. Swietelsky Haladás – 31 pont
9. DVTK – 30 pont
10. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – 28 pont
11. Mezőkövesd Zsóry FC – 28 pont
12. Vasas FC – 27 pont

A lenti adatokból jól látszik, hogy a közelmúlt mérkőzései leginkább a felcsúti (18 pont), a szombathelyi (16 pont) és a jelenleg csupán sereghajtó angyalföldi (15 pont) egyesületeknek kedveznek. A legkedvezőtlenebb mutatókkal a Balmazújváros rendelkezik, hiszen a soron következő riválisok ellen csupán nyolc pontot szereztek Horváth Ferencék. Elégedett azonban sem a DVTK (11 pont), sem pedig a Mezőkövesd (13 pont) nem lehet.

Íme a részletes adatok: 

A PAFC hátralévő mérkőzései:

  • Balmaz (o), Haladás (i), Újpest (i), Mezőkövesd (o), DVSC (i), Paks (o)

A mostani versenykiírásban ennyi pontot szerzett a Pintér-csapat a soron következő riválisok ellen: 18 pont

  • Balmazújváros: 4 pont (2-1), (2-2)
  • Haladás: 3 pont (1-5), (1-3)
  • Újpest: 6 pont (1-3), (2-1)
  • Mezőkövesd: 4 pont (1-0), (0-0)
  • DVSC: 1 pont (3-0) (0-0)
  • Paks: 0 pont (1-2), (3-1)

A Haladás hátralévő mérkőzései:

  • FTC (i), PAFC (o), Videoton (i), Újpest (o), Vasas (i), Mezőkövesd (o)

A mostani versenykiírásban ennyi pontot szerzett a szombathelyi csapat a soron következő riválisok ellen: 16 pont

  • FTC: 3 pont (2-0), (2-1)
  • PAFC: 3 pont (1-5), (1-3)
  • Videoton: 3 pont (3-1), (1-0)
  • Újpest: 3 pont (1-0), (1-0)
  • Vasas: 3 pont (1-0) (3-0)
  • Mezőkövesd: 1 pont (2-2), (2-1)

A DVTK hátralévő mérkőzései:

  • Újpest (i), Mezőkövesd (o), DVSC (i), Paks (o), FTC (i), Videoton (o)

A mostani versenykiírásban ennyi pontot szereztek a diósgyőriek a soron következő riválisok ellen: 11 pont

  • Újpest: 1 pont (1-1), (1-2)
  • Mezőkövesd: 4 pont (2-1), (0-0)
  • DVSC: 3 pont (3-1), (3-2)
  • Paks: 0 pont (2-4), (2-1)
  • FTC: 3 pont (2-0), (2-1)
  • Videoton: 0 pont (2-3), (4-1)

A Balmazújváros hátralévő mérkőzései:

  • PAFC (i), Újpest (o), Mezőkövesd (i), DVSC (o), Paks (i), FTC (o)

A mostani versenykiírásban ennyi pontot szerzett a Balmaz a soron következő riválisok ellen: 8 pont

  • PAFC: 1 pont (2-1), (2-2)
  • Újpest: 1 pont (0-1), (2-2)
  • Mezőkövesd: 2 pont (2-2), (0-0)
  • DVSC: 3 pont (0-1), (0-2)
  • Paks: 1 pont (1-0), (0-0)
  • FTC: 0 pont (2-3), (5-0)

A Mezőkövesd hátralévő mérkőzései:

  • Honvéd (o), DVTK (i), Balmaz (o), PAFC (i), Újpest (o), Haladás (i)

A mostani versenykiírásban ennyi pontot szerzett a kövesdi csapat a soron következő riválisok ellen: 13 pont

  • Honvéd: 3 pont (1-2), (1-2)
  • DVTK: 1 pont (2-1), (0-0)
  • Balmaz: 2 pont (2-2), (0-0)
  • PAFC: 1 pont (1-0), (0-0)
  • Újpest: 3 pont (2-4), (2-3)
  • Haladás: 3 pont (2-2), (2-1)

A Vasas hátralévő mérkőzései:

  • DVSC (i), Paks (o), FTC (i), Videoton (o), Haladás (o), Honvéd (i)

A mostani versenykiírásban ennyi pontot szerzett az Oenning-csapat a soron következő riválisok ellen: 15 pont

  • DVSC: 0 pont (4-1), (1-5)
  • Paks: 3 pont (3-1), (3-1)
  • FTC: 0 pont (5-2), (0-2)
  • Videoton: 3 pont (3-1), (2-1)
  • Haladás: 3 pont (1-0), (3-0)
  • Honvéd: 6 pont (1-4), (2-1)

címlapkép: DVTK.eu

Olvasói sztorik