NB I

Nem bírt egymással a Honvéd és az Újpest

Élesedik a bronzcsata.

Fővárosi rangadót rendeztek az OTP Bank Liga 27. fordulójában, a Budapest Honvéd az Újpestet fogadta a Bozsik-stadionban.

A találkozó 16. percében csupán millimétereken múlott a Honvéd gólszerzése, egy szögletet követően Kamber fejelte rá 10 méterről, Pajovics már verve volt,  Nagy Dániel azonban a gólvonalról kivágta a labdát, hiába reklamáltak a hazaiak, a zsuga nem lépte át a gólvonalat teljes terjedelmében.

Nem sokkal a lefújást megelőzően ismét óriási lehetőség állt a hazaiak előtt, Lanzafame remek labdát kapott a tizenhatostól nem messze, két védő társaságában tolta előrébb a labdát, majd rálőtte, de pechére csak a kapufát találta el.

A fordulást követően az 57. percig kellett várni az első komolyabb ziccerre,  Lanzafame pörkölte rá a szabadrúgást, melyet Pajovics bravúrosan tolt ki, majd az ebből következő szöglet után Lanzafame cselezgetett  a bal oldalon, a hosszúra érkező remek beadását Danilo akrobatikus mozdulattal lőtte az oldalhálóba.

A továbbiakban még akadt néhány lehetősége mindkét félnek, bár az Újpest egyetlen kapura tartó lövést sem tudott felmutatni, míg a Honvéd olykor igazán veszélyes tudott lenni: 0-0 a vége.

Címlapkép: Budapest Honvéd Facebook

NB I, 27. forduló

Budapest Honvéd – Újpest FC 0-0

Budapest, Bozsik-stadion. Játékvezető: Karakó

Honvéd: Gróf – Bobál, Kamber, Baráth – King, Holender – Gazdag, Nagy G. (Heffler, 47.), Banó-Szabó (Májer, 74.) – Eppel (Danilo, 55.), Lanzafame. Vezetőedző: Supka Attila.

Újpest: Pajovics – Burekovics. Litauszki, Bojovics, Balázs – Pauljevics, Onovo, Nagy D. (Cseke, 79.), Szankovics, Nwobodo – Novothny. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik