NB I

Hiányzott az izgalom a kiesési rangadón

A Vasas és a Mezőkövesd sem örülhetett a lefújást követően.

A huszonhetedik forduló kiesési rangadóját a Szusza Ferenc Stadionban rendezték: az utolsó helyezett Vasas ideiglenes otthonában fogadta a tizenegyedik Mezőkövesdet.

Bombaerős kezdővel írhat történelmet a Barcelona
Valverde számára is edzői karrierjének csúcspontja következhet.

Aktívabban kezdett a Vasas, Barczi lövése okozott először veszélyt a vendég kapu előtt, majd Berecz próbálkozott harminc méterről és Burmeister is fejelt szöglet után, de Dombó számára valamennyi kísérlet könnyű zsákmány volt. A félidő derekától kezdve valamelyest előrébb húzódott a Mezőkövesd is, de veszélyt nem tudott kialakítani támadásban. Összességében egy harcos, de eseménytelen gól nélküli első játékrészt láthattak a nézők.

Farkas lövése jelezte az 55. percben, hogy elkezdődött a második félidő, majd szintén a vendég védő került a középpontba tíz perccel később, hatalmas ziccerét azonban Nagy védte. Drazic is veszélyeztetett nem sokkal ezután, de a Vasas-kapus ismét résen volt – ezekben a percekben a vendégek voltak fölényben.

Küzdés volt, gól nem. Fotó: vasasfc.hu

Több sem kellett a hazaiaknak, rákapcsoltak ők is, az utolsó negyedórához érkezve Ádám bólintott mellé hat méterre a kaputól, majd Barczi kapáslövését jegyezhettük fel.

A Vasas beküldte a csodafegyverét, a 40 éves támadót, Ferenczi Istvánt, ám ezúttal az ő rutinja sem hozta el a győzelmet. Gól egyik oldalon sem esett, egyik csapat számára sem kedvező döntetlen született.

NB I, 27. forduló

Vasas FC – Mezőkövesd Zsóry SE 0-0 

Szusza Ferenc Stadion. Játékvezető: Berke.

Vasas: Nagy – Burmeister, Benes, James – Egerszegi (Szivacski, 58.), Vida, Berecz (Laczkó, 66.), Remili – Barczi, Pavlov (Ferenczi, 75.), Ádám.

Mezőkövesd: Dombó – Farkas, Hudák, Katanec, Szalai – Iszlai, Mlinar (Koszta, 66.) – Tóth B., Bognár, Vadnai – Drazic (Cseri, 76.). Vezetőedző: Tóth László.

Olvasói sztorik