NB I

„Fogd be a szádat, néger! F***szopó” – ezeket mondta Kassai az NB I-es játékosnak?

Ezt vallotta a bíróságon a színes bőrű labdarúgó.

Komoly vádakkal illette a Diósgyőri VTK korábbi játékosa, Patrick Mevoungou Kassai Viktor játékvezetőt a keddi bírósági tárgyaláson, amelynek előzménye a 2016-17-es NB I-es bajnokság áprilisi DVTK–Vasas mérkőzésére vezethető vissza.

Bede: hibázott a játékvezető a Real Madrid tizenegyesénél
A korábbi FIFA-spori szerint a büntető jogos volt, de Benatiának is járt volna a piros lap.

Történt akkor, hogy Kassai Viktor kiállította a miskolciak védőjét, Lipták Zoltánt, aki nagy vehemenciával kezdte el szidni a sporit, ezért öt meccsre eltiltották őt. A klub azonban ezt nem hagyta annyiban, fellebbezett és tárgyalást kezdeményezett, ahol pedig Lipták arról is beszámolt, hogy kameruni csapattársa, Mevoungou azt mondta, Kassai megalázó módon beszélt vele.

Az említett eset videón 6:22-nél

A játékvezető ezt tagadta, s jó híre megsértése miatt személyiségi pert indított Lipták ellen, ahol kedden már megjelent az üggyel kapcsolatban a jelenleg már a Puskás Akadémiában játszó Mevoungou is – írja a Blikk.

– Olyasmit mondott nekem, ami nagyon nem volt rendjén, s nagyon sz…rul hangzott – kezdte Mevoungou, aki nem akart hinni a fülének, amikor Kassai szerinte szidalmazta őt. – A vitatott ítéleteket általában meg lehet beszélni a bíróval, de ő határozott volt, s amikor harmadszorra odamentem hozzá, azt mondta: shut up, negro (magyarul fogd be a szádat, néger), majd a f…szszopó jelzővel illetett. A félidőben mindezt jeleztem az edzőmnek és a csapattársaimnak.

A tárgyaláson jelenlévő Blikk azt írja, Kassai továbbra is elutasítja a rasszista vádat, s állítja, hangfelvétellel tudja bizonyítani igazát, hiszen a fejhallgatóján lévő mikrofon mindent rögzített.

címlapfotó: Andreas Gebert/dpa/AFP

Mevoungout szidta Kassai? Fotó: dvtk.eu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.