NB I

Durva belépő: össze kellett varrni a Fradi-sztár vérző lábát

Már a stoplisán látszott, nagy a baj...

Korábban beszámoltunk arról, hogy a bajnoki aranyéremre hajtó Ferencváros szombat délután sima, 3-0-s győzelmet aratott a Mezőkövesd felett. A győztes hazaiaknál csereként lépett pályára Nagy Dominik, aki a szünetben Moutarit váltotta.

A fiatal szélsővel szemben az első óra végén durva szabálytalanságot követett el Iszlai Bence, aki megúszta sárga lappal a belépőt. Nagyot vérző lába miatt – amely még a stoplisát is eláztatta – többször kellett ápolni menet közben, de  pályán tudott maradni.

A találkozó után a klub hivatalos honlapján beszélt a sérülésről.

– Amikor beálltam a második félidőre, éreztem, hogy jobban mehet a csapatnak. Ez nagyjából sikerült is, néha alkalmazkodnunk kellett az ellenfélhez, de végül elértük a célunkat, hiszen győztünk.

– A sérülésnek kevésbé örülök, egyből tudtam, hogy nagyobb lehet a baj. Végül két öltéssel kellett összevarrni a lábam, de szerencsésnek mondhatom magam: ha nem emelem fel ilyen korán a lábam, komolyabb baj is lehetett volna

– mondta Nagy Dominik.

címlapkép: fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik