NB I

Pénzbírságot kapott a Honvéd a Vidi elleni elmaradt meccs miatt

Döntött a fegyelmi bizottság.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) március 8-i ülésén az alábbi határozatot hozta.

– A FEB a Budapest Honvéd–Videoton FC elmaradt mérkőzéssel kapcsolatban a Honvédot, mint visszaesőt, a mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, továbbá mert a vendégcsapat kiléptetése nem volt körültekintően megszervezve, ezáltal nem volt garantálva a vendégcsapat részére a sportrendezvény helyszínének biztonságos elhagyása sem, 300.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
A sportról szóló 2004. évi I. törvény 66. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a mérkőzést megszervező sportszervezet felelőssége a résztvevőknek a sportlétesítmény helyszínén történő megjelenésétől addig tart, amíg a résztvevők a sportlétesítmény helyszínét elhagyják.
Ezzel összhangban a hazai sportszervezet felelősségéről az FSZ 7. § (2) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazza:
„A hazai sportszervezet felelős a rend és a biztonság fenntartásáért a sportlétesítmény területén a mérkőzések előtti, (a csapatok stadionba érkezése és a játékvezető mérkőzés kezdetét jelző sípszava között eltelt idő), alatti és utáni (a mérkőzés lefújásától a játékvezetők és a csapatok stadionból való távozásáig eltelt idő) időszakában az MLSZ speciális szabályzataiban meghatározottak szerint.”
Az MLSZ Biztonsági Szabályzat (BSZ) 11. § (6) bekezdése szerint:
„A szervező felelőssége a résztvevőknek a sportesemény helyszínén történő megjelenésétől számítva addig tart, amíg a résztvevők a sportesemény helyszínét elhagyják.”
A BSZ 11. § (7) bekezdés h) pontja szerint:
„A szervező a sportrendezvény előtt köteles:
….h) a sportrendezvény helyszínének biztonságos elhagyását, szükségesség esetén egyes csoportok visszatartását megszervezni, előkészíteni.” – írja az mlsz közleménye

Mint ismert, az elmúlt hétvégén a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt a Budapest Honvéd – Videoton bajnoki, majd a kispesti szurkolók a fehérváriak buszára támadtak.

A Honvéd a hivatalos honlapján azt írja, hogy más következtetésekre jutott az üggyel kapcsolatban ezért meghallgatást kér a Fegyelmi Bizottságtól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.