NB I

Újabb aláírások a Videotonnál – hivatalos

Pátkai Máté és Danko Lazovics is szerződést hosszabbított.

Decemberben Juhász Roland csapatkapitánnyal, valamint Marko Scsepoviccsal, Loic Negoval és Kovácsik Ádámmal hosszabbított szerződést a Videoton, amely hivatalos honlapján jelentette most be, hogy Pátkai Máté és Danko Lazovics is új kontraktust írtak alá.

Pátkai Máté 2015 nyarán igazolt a Vidibe. A mai napig 75 NB I-es bajnokin lépett pályára csapatunk színeiben, ezeken összesen 8 gólt szerzett. A 2015/2016-os és a 2016/2017-es idényben is bajnoki ezüstérmet szerzett a Vidivel. 2017-ben – hosszabb kihagyást követően – ismét meghívót kapott a magyar válogatottba.

Danko Lazovics 2016 nyarán igazolt a Vidibe. Eddig 45 NB I-es bajnokin játszott, ezeken 20 találatot jegyzett. Az előző idényben bajnoki ezüstérmet szerzett a Vidivel.

HÍRZUHATAG

Segítség
Megvan Leekens stábja a magyar válogatottnál
Érdeklődés
Sztárcsapatok vinnék Donnarummát
Csodagól
Mondjuk ki, Szoboszlai nagyon nagy király

– Fontos kiemelni mindkét játékos esetében azt, hogy magas szintű produkciót nyújtanak hétről hétre, mindketten a csapat meghatározó játékosai. Egyik labdarúgóban sem merült fel egy percig sem az, hogy máshol folytassák a pályafutásukat. Pátkai Mátéval kapcsolatban külön említést érdemel, hogy a tavalyi év folyamán – hosszú idő után – visszakerült a válogatottba, ahol szintén nagyszerű teljesítményt nyújtott. Lazovics pedig megmutatta a Vidiben is, hogy milyen kvalitásokkal rendelkezik, és hogy nem levezetni jött Magyarországra. Biztos vagyok benne, hogy mindkét játékos a jövőben is nagyon motivált lesz, és mindent megtesznek a klub sikereiért – nyilatkozta a klubhonlapnak Kovács Zoltán sportigazgató

Pátkai és Lazovics is hosszabbított Fotó: vidi.hu
Olvasói sztorik