NB I

Mint rendesen: kínlódott a Vidi a Vasassal

Sztefan Scsepovics parádés góllal mutatkozott be.

OTP Bank Liga, 20. forduló

Videoton – Vasas 2–1 (1–1)
Felcsút, 1300 néző. Játékvezető: Szabó Zsolt
Videoton: Kovácsik – Nego, Juhász, Fiola, Stopira (Vinícius, 64.) – A. Hadzic – Pátkai, Nikolov – Lazovics (Kovács I., 90.) – M. Scsepovics (Varga, 85.), Sz. Scsepovics. Edző: Marko Nikolics.
Vasas: Kamenár – Burmeister, Benes, Ristevski – Egerszegi (Vaskó, 88.), Berecz, Vida, Hangya – Barczi, Ádám, Remili (Pavlov, 77.). Edző: Michael Oenning.
Gólszerzők: A. Hadzic (26.), Sz. Scsepovics (60.), ill. Ádám M. (40.)
Kiállítva: Barczi (72.)

Ha úgy tetszik, a mumusát fogadta a Videoton, hiszen a Vasas igencsak sokszor tört borsot a riválisa orra alá az utóbbi. Tavaly szeptemberben 3–1-re diadalmaskodtak az angyalföldiek időben (két és fél éve győzött legutóbb a székesfehérvári csapat), akik pontért, pontokért érkeztek Felcsútra, ugyanis az őszi idény utáni ponttermés meglehetősen kevés, kis túlzással a kiesés elkerüléséért fociznak.

A hazaiaknál Huszti Szabolcs bekerült a keretbe, a kispadon kapott helyet, ugyanakkor az újonnan igazoltak közül Sztefan Scsepovics és Boban Nikolov is a kezdőcsapat tagja volt.

Kezdetben úgy tűnt, könnyű meccs vár a Videotonra, amely a 26. perben meg is szerezte a vezetést. A találat Anel Hadzicot dicséri, aki Stopira beadását váltotta gólra. Az nyilvánvaló, hogy a két együttes lehetőségei közt szakadéknyi a különbség, és a Vidi meg is duplázhatta volna az előnyét, csakhogy Stopira a lécet találta el a 39. percben.

Ahogy az lenni szokott, a túloldalon már nem hiányzott semmi, pillanatokkal később Ádám Martin kiegyenlített. Mi több, ugyanő a vezetést is megszerezhette volna, ám ezúttal ő találta el a kapufát…

HÍRZUHATAG

Segítség
Megvan Leekens stábja a magyar válogatottnál
Érdeklődés
Sztárcsapatok vinnék Donnarummát
Csodagól
Mondjuk ki, Szoboszlai nagyon nagy király

A második félidőben előbb Sztefan Scsepovics szenzációs gólja (lenyűgöző mozdulattal fejelt a kapuba a LaLigában is megfordult támadó), majd Barczi Dávid kiállítása keserítette el a Vasas-tábort.

S bár a Vasas ezt követően sem adta meg magát, az eredmény már nem változott, vagyis a Videoton megszerezte évadbeli tizenkettedik bajnoki sikerét.

Az új fiú szép góllal nyitott… Fotó: vidi.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik