NB I

Böde: Dagadtnak és lassúnak tartanak

Brutális edzőtáborról beszélt a Fradi támadója.

A borsonline.hu-nak adott interjút a szombati tavaszi NB I-es rajt előtt a Ferencváros szókimondó támadója, Böde Dániel, aki az ősz folyamán négy góllal és öt gólpasszal segítette az élre csapatát. A 31 éves csatár a Honvéd elleni rangadó előtt megígérte, bebizonyítja majd, hogy a góljai még mindig aranyat érnek.

Ezt olvastad már?
Eldőlt, kik alkotják Leekens szakmai stábját

– A sokak által öregnek, dagadtnak, lassúnak tartott Böde azért a tavasszal is megrúgja majd a maga góljait – mondta önérzetesen a zöld-fehérek támadója arra a felvetésre, hogy a korábbi Fradi-edző, a 83 éves Friedmanszky Zoltán szerint szükség lenne egy Robert Lewandowski típusú befejező csatárra.

Böde tavaszra is gólokat ígér Fotó: fradi.hu

Böde a portugáliai és spanyolországi edzőtáborozásról elmondta, Bali Péter erőnléti edző brutális volt, így annyira nem élvezte a felkészülést.

– Jó csapatunk van, bízom magunkban, illetve hogy a fő rivális Videoton elleni három pont előnyünket megtarthatjuk. Az sem lenne baj, ha ezt nagyobbra tudnánk növelni – mondta Böde, és még azt is megjegyezte, most azonnal aláírná a 2-0-s végeredményt a Budapest Honvéd ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.