NB I

Újpest: Törőcsik András visszatért – FOTÓK

Megnyílt a Legendák szektora a Szusza-stadionban.

Csütörtökön ünnepélyes körülmények között megnyílt a Legendák szektora az Újpest FC otthonában, a Szusza Ferenc Stadionban.

Ezt olvastad már?
Gulácsiék idegenben verték az olasz listavezetőt – VIDEÓ

„Klubunk az újpesti családi érzést szeretné még szorosabbá fűzni a Legendák szektorával, amelynek keretein belül egykori kiváló játékosaink minden hazai mérkőzésünk alkalmával exkluzív, VIP-vendégeink fogadásával felérő szolgáltatások és körülmények között tekinthetik meg jelenkori játékosaink összecsapásait” ‒ idézi az Újpest FC honlapja Berta Csaba ügyvezető igazgatót.

A nyitóbeszédeket és a szektor ünnepélyes átadását követően díszvacsora zárta a programot.

Törőcsik András is átvette örökbérletét Fotó: www.ujpestfc.hu

Az eseményen megjelent a csaknem négy éve gyógykezelés alatt álló Törőcsik András, és ott volt többek között Dunai Antal, Szentmihályi Antal, Tóth József, Dunai Ede, Nagy László, Tóth András, Herédi Attila, ifj. Bene Ferenc, Szendrei József, Szlezák Zoltán, Szabó András, Véber György, Víg Péter és Fehér Csaba is.

Mindenki nagyon örült, hogy Törőcsik is részt vett az ünnepségen Fotó: www.ujpestfc.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik