NB I

Négy kapufát és egy tizenegyest lőtt a Vasas, de gólt nem

Első Telkiben játszott edzőmeccsén a Pénzügyőr volt az angyalföldiek ellenfele.

Felkészülési mérkőzés

Vasas FC – Pénzügyőr SE 0-0
Telki
Vasas: Nagy – Burmeister (Vaskó, a szünetben), Benes (James, a szünetben), Risztevszki (Vogyicska, a szünetben (Ferenczi, 57.)) – Csiki (Laczkó, a szünetben), Vida, Berecz, Hangya (Egerszegi, a szünetben) – Remili, Pavlov, Barczi. Vezetőedző: Michael Oenning

A szerdai, MTK elleni edzőmeccs után rögtön Telkibe utazott a Vasas, hogy megkezdje újabb hazai edzőtáborát. Az angyalföldiek csütörtökön le is játszották első felkészülési mérkőzésüket: a harmadosztályú Pénzügyőr volt az ellenfél.

A Vasasban nem lépett pályára Ádám Martin, aki az MTK ellen zúzódást szenvedett – a többi, sérülés miatt lecserélt játékos viszont játszhatott.

A hatodik percben tizenegyeshez jutott a Vasas, de Remili lövését védte Czuczi. Nem sokkal később Risztevszki egy szöglet után fejelt a kapufára, majd a kipattanót is a lécre lőtte – elátkozták az NB I-es együttest. Czuczi tartotta a csapatát, 0-0 lett az első félidő – derült ki a Vasas-honlap tudósításából.

A második félidőben is záporoztak a Vasas-helyzetek, de a gól nem jött össze: Berecz a 77. percben szintén a lécre fejelte a labdát, majd három minutummal később a lövése akadt el a kapufában. Nem tudott gólt lőni a Vasas, 0-0 a vége.

Nem volt szerencséje a Vasasnak Fotó: vasasfc.hu
Olvasói sztorik