NB I

Miért lett közellenség, pénzéhes sztárocska Windeckerből?

Duchatelet tulajdonos megadta a „kilövési engedélyt” - az újpesti közlemény háttere.

Mit mond a jog?

Windeckert szerződése 2018 nyaráig köti az Újpesthez. A FIFA-szabály szerint a labdarúgó olyan munkavállaló, aki határozott idejű szerződése lejárta előtt fél évvel, azaz esetünkben január 1-től tetszés szerint tárgyalhat bármely más kérőjével annak érdekében, hogy a megállapodás végén oda igazoljon. Windecker nem tesz mást, csak élni szeretne ezzel a jogával.

Windecker Józsefet, az Újpest FC csapatkapitány-helyettesét két és fél évig tejben-vajban fürösztötték a Megyeri úton. Három napja azonban hirtelen 180 fokot fordult vele a világ; a középpályást nem vitték ki a törökországi edzőtáborba. Pedig nem sérült, makkegészséges, erőtől duzzad, így a lila-fehér szurkolók közt elkezdődött a találgatás, mi történhetett vele.

A klub magyarázatot ígért, és Roderick Duchatelet tulajdonos hétfőn „Közös célok, közös sikerek hosszú távon is” címmel kiadott közleményében személyesen maga adta meg. A klub honlapján közhírré tette szerződésajánlata összes lényegi részét, a piszkos anyagiakat, ezzel ország-világ előtt lejáratta játékosát.

Az olvasói konklúzió érthető: a magyar spílerek – úgy általában – pénzéhesek, még havi két milla, kocsi, meg lakás sem elég nekik.

Két és fél éve Roderick Duchatelet (jobbra) mindent megígért Windecker Józsefnek Fotó: ujpestfc.hu

A belga üzletember az ősszel rendre a kezdő tizenegyben helyet kapó labdarúgóját amúgy „igazán értékes játékosnak” nevezi, ami ezek után rögtön megkérdőjelezi a teljes tulajdonosi közleményt. Egyúttal hűen tükrözi azt, miként tekint az Újpest FC első embere a futballra, és bármely labdarúgójára.

EZT FIGYELD!
Itt a bejelentés: eldőlt Aubameyang sorsa – hivatalos

Miközben Duchatelet a szurkolók szemét évek óta frázissá silányított sportcélokkal – nemzetközi porond – szúrja ki, a valóság az, mintha nem igazán törekedne többre a stabil középmezőnynél… A kritikusai – a hírek szerint akadnak szép számmal – szerint nála az egyéni érdekről szól szinte minden, miközben személyes játékszereként tekint az Újpest FC-re.

Ha a futballistára nemcsak tárgyként, költségvetési tételként, hanem sportolóként, végső soron munkatársként tekintene, aki speciel a futball, mint iparág sajátossága folytán egyszerre befektetés, azaz valós, pénzben is kifejezhető érték, akkor

  • bármi is a vita tárgya a felek közt, labdarúgóját kivinné az edzőtáborba, nem gátolná a felkészülését, mindent elkövetne annak érdekében, hogy tovább fejlődjön, ergo tovább növelje „befektetése árfolyamát”.
  • Az elmúlt években úgy építette volna fel munkavállalója karrierjét, hogy hároméves szerződése vége előtt minimum fél évvel valós esélye legyen az értékesítésére.
  • A portékát inkább fényezné, ahelyett, hogy ajánlata részletes kiteregetésével azt sugallná, labdarúgója „hálátlan, semmirekellő alak”. Mindezzel ráadásul nemcsak az Újpest szurkolói körében járatja le termékét, de azon a piacon is leértékeli, amelyen éppen értékesíteni szeretné.
  • A közlemény e futballüzleti és emberi alapvetéseken túl is több sebből vérzik. Féligazságot, csúsztatást, egymásnak merőben ellentmondó mondatokat tartalmaz.

  • Nem értelmezhető a játékos „zsarolása”, állítólagos magyar szabállyal érvelése, lévén a klub első keretében 17 magyar labdarúgó neve szerepel, így Windecker nélkül is akár másfél csapatot is ki tudna állítani Nebojsa Vignjevics mester csak hazánk fiaiból.
  • Erős csúsztatásnak tűnik, miszerint Windecker az ajánlat következtében a klub egyik legjobban fizetett labdarúgója lenne. Klubvezetésből származó információnk szerint eddig is az volt, a jelenlegi ajánlat lényegi változást, értsd, érzékelhető fizetésnövekedést nem tartalmaz számára.
  • Féligazság, hogy a labdarúgó nem fogadta el az ajánlatot. Úgy tudjuk, csupán azért nem kanyarította a szignóját oda azonnal, mert élni kívánt munkavállalói jogával, megpróbálta volna előbb szakemberrel átnézetni a pontokat, urambocsá’ némi megfontolást követően kísérletet tett volna saját sportszakmai érdekeinek szem előtt tartására.
  • Információnk szerint a tárgyalások során a játékos értésre adta, még így is örömmel aláírja akár azonnal új szerződését – mert a vére lila, Magyarországon sehol máshol nem szeretne játszani, csak a Megyeri úton –, csak egy apró kiegészítést kér; szeretne a nyári átigazolási szezonban, 2018. augusztus 31-ig ingyen külföldre igazolni, és ha ez mégsem sikerül, úgy teljes szívvel szolgálja tovább a lila-fehéreket a következő években is.
  • Úgy tudjuk, az az állítás sem helytálló, hogy Windeckerért nem érkezett ajánlat. Csak éppen nem írásos, hivatalos és nem külföldről, hanem szóbeli megkeresés és Magyarországról. Olyan, amely egy nyáron lejáró szerződésű labdarúgóért a nemzetközi és a honi piacon is reálisnak tűnő kivásárlási árat tartalmazott.
  • Sportszakmai szemmel amúgy semmi kivetnivaló nincs abban, ha három év becsületes szolgálat után egy magyar játékos felhagyna az OTP Bank Liga jelenleg valóban extra fizetést, életszínvonalat nyújtó állóvizével, és inkább a külföldet választaná. Sőt. A magyar labdarúgók iránti nemzetközi keresletet látva – nullához közelít – a biztosat bizonytalanra cserélni már-már igazi tökös magatartás. Élsportolói erény.

    Kiváltképp, mert Windecker nyilván már letett gyermekkori álmáról. Huszonöt évesen realista. Nem az igazi húsosfazékról, a Bundesligáról, a Premier League-ről, a Serie A-ról, netán a spanyol első osztályról ábrándozik, legfeljebb egy lépcsőfokkal feljebb, lengyel, osztrák, holland, görög középcsapat felé lépne, ahol a nettó fizetés mértéke sok esetben inkább alulról súrolja az Újpest által felvázolt rózsaszín jövőképet. (A fehérvári, ferencvárosi, felcsúti kondíciók nem egy esetben jócskán meghaladják az említett bajnokságok középcsapatainak fizetési lehetőségét.)

    Az igazság mindezek ismeretében inkább az, hogy Windecker azon kevés magyar labdarúgó egyike, aki tapasztalati úton felfogta, hosszabb távon inkább megéri megkockáztatni az ugrást a sötétbe, a külföldet, a szakmai előrelépését, mint a pillanatnyi kényelmét, havi bevételét védeni.

    Windecker valós megítélésekor ne feledjük azt az unalomig ismételt tételt sem, miszerint két és fél évvel ezelőtti szerződtetése tárgyalásánál sem szorított senki pisztolyt Roderick Duchatelet fejéhez. Akkor is a belga tulajdonos tett ajánlatot, amit a labdarúgó szimplán és örömmel elfogadott.

    Duchatelet a legjobb magyarországi játékosügynök?

    Érdekes tény, hogy a belga tulajdonos az évek alatt az összes újpesti kötődésű, hosszabb ideje a klub kötelékébe tartozó labdarúgóját eladta, vagy ellehetetlenítette. A jelenlegi keretben nincs egyhuzamban 2.5 évnél régebbi szerződéssel rendelkező játékos. Épp’ Windecker József az egyik.
    Jonathan Heris és Balogh Balázs a Tischler Patrik csereüzlet része volt 2017 nyarán, utóbbi épp úgy nem akart eligazolni, mint Windecker, de tudtára adták, mennie kell. Információnk szerint a két játékosért egy millió eurót kért a belga üzletember és mivel Tischler is annyiba került, így 500 ezer euró folyt be a lila klubkasszába.
    Megkockáztatjuk, a négy évnyi Duchatelet uralom óta Újpestre befolyt 5,3 millió euró a legtöbb az NB I-ben. Nem semmi teljesítmény, kiváltképp egy korábban szebb napokat is megélt, a belga tulajdonos érkezése óta azonban a stabil középmezőnybe pozícionált klubból.

    Név Üzleti év Vevő Ár
    Jonathan Heris 2017 Puskás Akadémia 500 000 euró?
    Balogh Balázs 2017 Puskás Akadémia 500 000 euró?
    Enisz Bardi 2017 Levante 1 500 000 euró
    Asmir Suljic 2016 Videoton 500 000 euró
    Mbaye Diagne 2016 Tiencsin Teda 1 900 000 euró
    Simon Krisztián 2014 1860 München 400 000 euró
    Olvasói sztorik