NB I

Támadót még igazolna a Videoton

Marko Nikolics vezetőedző szerint „szükség van még némi erősítésre”.

Megírtuk: a spanyolországi Benidormban edzőtáborozó Videoton idei harmadik felkészülési mérkőzését vívta pénteken a CFR Cluj ellen, amelyen 3-0-s vereséget szenvedett. A klub honlapjánMarko Nikolics vezetőedző értékelte a meccset.

– A hozzáállással most sem volt gond, a változtatások után a második játékrészben pedig már megvoltak a helyzetek is, az a negyvenöt perc jobban sikerült, mint az első. A mérkőzés folyamán legalább húsz labdát elveszítettünk a tizenhatos környékén, vagy azon belül, nagyon sok labdát odaadtunk az ellenfelünknek. Erős csapatok ellen játszunk az edzőtáborban. Nem Európa topcsapataival, de azért jó együttesekről van szó, jelen pillanatban ezek a csapatok jobbak mint mi. Bizonyos szempontból csak ismételni tudom magamat – három meccsen mindössze egy tizenegyesből tudtunk gólt szerezni, szóval szükség van még némi erősítésre, főleg a támadószekcióban.

– Sajnos még ma sem tudtunk a lehető legjobb csapattal kiállni, hiszen Vinícius, Géresi, Fiola és természetesen Huszti Szabolcs sem játszhatott még ma, Scsepovics pedig először léphetett pályára a kihagyás után. Boban Nikolov is csak egy hete van velünk, mindennel együtt nehéz ezen a szinten bemutatni azt a játékot, amit játszani szeretnénk, de van még egy hónap a tavaszi idény kezdetéig, bízom benne, hogy addig minden összeáll majd úgy, ahogy szeretnénk.

Fotó: vidi.hu
Olvasói sztorik