NB I

Ezekre a posztokra szerződtethet játékosokat az NB I sereghajtója

Kuttor Attila úgy érzi, jó úton halad a Mezőkövesd.

Mint beszámoltunk róla, a Mezőkövesd Zsóry FC a szlovák MFK Zemplín Michalovce ellen győzött 1-0-ra felkészülési mérkőzésen. A találkozó után a csapat vezetőedzője, Kuttor Attila a klub honlapjánaknyilatkozott.

Újabb váltás az NB I-ben:
A Videotontól igazolt a Paks

– Elégedett vagyok csapatom teljesítményével, jó teljesítményt nyújtottunk a mai meccsen – nyilatkozta Kuttor Attila. Novák Csanád a bemelegítés során kisebb húzódást érzett a combjában, így bele kellett nyúlnom a csapatba, de a pótlását sikeresen megoldották a játékosok. Ahogyan szombaton úgy most sem az eredmény volt az elsődleges, de persze jót tesz a labdarúgók önbizalmának egy-egy ilyen siker. A második félidőben négy 18 éven aluli játékos is pályára lépett és a csapat ekkor is megfelelően teljesített. Jó úton haladunk, remek a csapatszellem, a játékosaim vevők a kemény munkára, biztos vagyok abban, hogy sok örömöt tudunk okozni lelkes szurkolóinknak tavasszal. Még szeretnénk a középpályára és a csatársorba játékosokat igazolni, remélem hamarosan ezek a tárgyalások sikeresen lezárulnak.

Még igazolhat a Mezőkövesd Fotó: mezokovesdzsory.hu
Olvasói sztorik