NB I

Keretszűkítés a bajnokcsapatnál

Kispesten 25 játékosra tart igényt a vezetőedző.

A bajnoki címvédő Bp. Honvéd kettős győzelemmel kezdte a felkészülési mérkőzések sorát: a Dorog ellen 3-1-re, a Csákvár ellen 3-2-re győztek a kispestiek. A két meccset követően Supka Attila vezetőedző a klub honlapján értékelte a látottakat.

Ezt olvastad már?
Eldőlni látszik Cristiano Ronaldo sorsa a Real Madridnál

‒ A héten rengeteg fizikai munkát végeztünk, ami a játékosok mozgásán meg is látszott. Láttam olyan dolgokat, amire később lehet építeni, de voltak olyan hibák is, amiket javítanunk kell. A felkészülési mérkőzések azért vannak, hogy a hibákat elemezve azokat javítsuk. A két mérkőzésen több próbajátékosnak és sok fiatalnak is lehetőséget adtunk. A fiatalok között van néhány, aki megérdemli, hogy továbbra is az első keretben legyen, de természetesen ezt a nagy létszámot, amivel az elmúlt hetekben dolgoztunk le kell szűkíteni ‒ magyarázta Supka.

Supka Attila néhány játékosra nem tart igényt Fotó: Rangadó.hu

A szakvezető leszögezte, a jövő héttől már olyan kerettel ‒ 22 mezőnyjátékos és három kapus – dolgoznak, akikkel már optimális munkát végezhetnek. A próbajátékosok közül valószínűleg ketten maradnak, őket a jövő héten megnézik még egyszer.

Olvasói sztorik