NB I

Nem tudni még, hol folytatja pályafutását 22-szeres válogatottunk

Laczkó Zsolt paksi távozása után bízik benne, minél hamarabb eldől a jövője.

Hétfőn jelentette be a Paks, hogy szerződést bontott 31 éves védőjével, Laczkó Zsolttal, annak ellenére, hogy labdarúgónak júniusig szólt a szerződése. Igaz, az elmúlt egy évben nem Pakson próbálta megkeseríteni a támadók életét, hanem a Budapest Honvédnál volt kölcsönben, amely történetesen baloldali védőt keres. Evidensnek tűnhet Laczkó leigazolása, azonban a focista az M4 Sportreggelibenelmondta, meg sem fordult a fejében, hogy a fővárosiakkal a jövőjéről tárgyaljon.

– Ahogy vége lett a bajnokságnak, a Pakssal vettem fel a kapcsolatot, mivel a játékjogom ott volt. Ott tárgyaltunk a jövőmről, ez volt a legfontosabb feladat, a Honvéddal nem kellett erről beszélgetnünk, mert az elsődleges feladat a Pakssal volt – szögezte le Laczkó, majd hozzátette, hosszú tárgyalássorozat eredménye az, hogy közösen szerződést bontottak.

Ezt olvastad már?

Paintsil nem tér vissza a Fradiba, csatlakozik a Genkhez

Az immáron 31 éves játékos számos klubban megfordult pályafutása során, játszott az olasz és görög első osztályban is, de több NB I-es csapat mezét is magára ölthette.

Véleménye szerint régebben forrófejű játékos volt, sokszor döntött rosszul a csapatokkal kapcsolatban, ahhoz, hogy most csapatot kell keresni, a karaktere vezethetett.

– A magyar fociban megváltozott az, hogy milyen típusú játékosokat keresnek, de bízom benne, hogy minél hamarabb eldől a jövőm – megjegyezte, lett volna lehetősége arra, hogy egy csapatnál hosszabb időt töltsön, de „ez így alakult”.

Az átigazolási időszak legfontosabb feladata számára az, hogy formában tudja tartani magát, amelyben testvére segíti.

– Munkamániás vagyok, így még jobban készülök. Muszáj edzésben maradni.

Laczkó legutóbb a Honvédban játszott, bajnok is lett 2017-ben Fotó: Getty Images

Úgy véli, ez az időszak egy türelemjáték, előfordulhat, hogy csak az átigazolási szezon végén lesz új csapata, de az is, hogy hamar lecsapnak rá.

– Olaszországban jól éreztem magam, de az NB I-ben is volt pár olyan csapat, ahol jó időszakot töltöttem. Olaszország volt a csúcs, hiszen olyan közegbe kerültem, ahol azonnal éreztem az igazi topfutballt – hozzátette, addig csak ösztönből focizott, de amint kikerült, megtanult olyan fortélyokat, amelyeket itthon nem tanítottak.

A klubkeresésben van tapasztalata, hiszen volt már ilyen helyzetben és bevallása szerint számára az volt a legjobb megoldás, hogy közös megegyezéssel szerződést bont a Pakssal.

Olvasói sztorik