NB I

Kritika az MLSZ-nek: „Ezt értékelje az, aki kiírta a fordulót” – VIDEÓ

Hol megállt, hol csúszott a labda az NB I-es bajnokin.

A sereghajtó Mezőkövesd gól nélküli döntetlent ért el szombaton a Balmazújváros vendégeként az OTP Bank Liga téli szünet előtti utolsó, 19. fordulójában. A hazaiak immár öt bajnoki találkozó óta veretlenek, ám Horváth Ferenc vezetőedző így sem volt elégedett a lefújás után. Többek között a fordulót kiíró MLSZ-t is kritizálta.

Ezt láttad már?
Bajnok lett a csapat, „felgyújtották” a lelátót a szurkolók – VIDEÓ

– A pálya nem sok mindent engedett a futballból ilyen időben meg ilyen talajon. Aki ezt a sorsolást csinálta, az biztos, hogy nem esett még el az első percben, egy fokban, a pocsolya kellős közepébe. De remélem, hogy legalább egy mérkőzést megnézett, egy kilencven percre kiballagott, és érezte azt, hogy milyen hideg van, mert ez az idő és ez a pálya a futballra alkalmatlan. Ezt tudomásul kell venni, ilyenkor már nem szabad bajnokit játszani, mert ennek a játéknak köze nincs a futballhoz. Taktikailag értékelhetetlen mérkőzés volt, mind a két csapat arra törekedett, hogy minél előbb az ellenfél térfelén legyen a labda, mindkét csapat várta a másiknak a hibáit, egy normálisat passzolni nem lehetett, mert hol megállt a labda, hol csúszott a labda, én ezt így nagyon nem tudom értékelni, értékelje az, aki kiírta ezt a fordulót – fogalmazott az M4 Sport kamerája előtt Horváth Ferenc.

Olvasói sztorik