NB I

Doll: Olyan helyen öltöztünk, amiről azt gondoltam, hogy ez nem is a stadion része

A Fradi edzőjét bosszantja az is, hogy két-három nappal a mérkőzés előtt új edzőkkel foglalkoznak a sajtóban.

Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros a Vasas elleni 2-0-s sikerével az NB I élén telelhet, míg az egy évvel ilyenkor még holtversenyben őszi első Vasas csak a tizedik.

A lefújás után így értékelt a két csapat vezetőedzője:

Michael Oenning, Vasas: – Nem hord minket hátán a szerencse, az utóbbi eredményeink nem a valódi tudásunkat tükrözik, amit tudtunk, megtettük. Az első félidőben volt három-négy helyzetünk és a felső lécet is eltaláltuk. A második félidőben nem nagyon jöttek össze a dolgok, olyan volt, mintha a Ferencváros nem is vett volna részt a játékban, rég láttam ilyen ötlettelenül támadni a Ferencvárost. Látni lehetett, hogy minden hibánk és probléma ellenére a csapat a helyén volt. Kevés hadra fogható játékosom volt, Ádám Martin ballábas, ezért adta magát a szituáció, hogy most ő szerepeljen a balhátvéd pozíciójában.

Oenning csapata 2-0-s vereséget szenvedett Fotó: vasasfc.hu

Thomas Doll, FTC: – A mérkőzés előtt azon bosszankodtam, melyik lehet a mi öltözőnk. Egy olyan helyen öltözködtünk, amiről azt gondoltam, hogy ez nem is a stadion része. A Vasas ott volt, ahol a vendégcsapat szokott lenni. Nem tartom ezt korrekt dolognak, ez nem illik. Természetesen boldogok vagyunk, hogy megnyertük a mai mérkőzést. Kemény, harcias találkozó volt. Két percet követően egy gyönyörű fejesgólt szerzett Lovrencsics Balázs. Úgy gondolom hetven-hetvenöt százalékban mi birtokoltuk a labdát. Nagyon nehéz volt rést találni a második gólunkhoz, nagyon mélyen védekezett a Vasas, így nehéz volt kreatív játékot bemutatni. Volt egy szakasz, ahol sok felesleges labdavesztésünk volt, magasan előreívelt labdákkal próbálkoztunk, inkább ki kellett volna csalogatni a Vasast a védekezésből. A harciasság tekintetében mindkét csapat mindent bevetett, ez egy hosszú év utolsó mérkőzése volt. A második félidőben keveset engedtünk az ellenfélnek, nagyon fegyelmezetten védekeztünk, az utolsó percekben egy kontrából megszereztük a második gólt. Elsők vagyunk a tabellán, sok mérkőzés van még hátra, de jó érzés, hogy február végéig biztosan vezetjük a tabellát. A három ponttal elégedettek lehetünk, de tudunk ennél jobban is játszani. A Vasasnál nem egyszerű a helyzet, ilyenkor érthető, hogy a védekezésre fektetik a hangsúlyt. Hiányzik néhány fontos játékosuk. Az elején lehetett érezni egyfajta bizonytalanságot, de mi sem tudtuk uralni a játékot, így úgy érezhették, hogy bármikor visszatérhetnek a mérkőzésbe. Mindig szoros meccseket játszottunk a Vasas ellen. A német kollégám ellen játszottunk, aki két év alatt nagyszerű munkát végzett itt. Bosszant, hogy két-három nappal a mérkőzés előtt új edzőkkel foglalkoznak a sajtóban. Néha a játékosokkal is lehet foglalkozni, nem csak az edzőkkel.

forrás: vasasfc.hu, fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik