NB I

NB I-es életkép: „Erre a talajra nem lehetett megfelelő cipőt választani”

Itt a fagy, de a hétvégén még játszanak a csapatok.

A Balmazújváros játékosa, Kovács Ádám Újpesten a 68. percben lépett pályára, és egy komoly lehetőségig így is eljutott a 2-2-es döntetlen alkalmával. A csatárral a lila-fehérek elleni múlt heti, valamint a mezőkövesdiek elleni szombati összecsapásokról is szót ejtett a klubhonlap, amely arra is rákérdezett, hogy az újpesti pályára milyen stoplist kellett húzni.

– A játéktér egyik része kemény, fagyott volt, de belül viszont kellett az éles. Azt mondom, hogy erre a talajra nem lehetett megfelelő cipőt választani – mondta Kovács Ádám.

Ezt olvastad már?
Cristiano Ronaldo elárulta, hol fejezi be karrierjét

Ahogy említettük a támadónak volt egy lehetősége a hosszabbításban, ám gól nem született belőle.

– Sigér Dávidnak volt egy jó tizennyolc-tizenkilenc méteres lövése, amelynek pillanatában már eldöntöttem, hogy menni fogok a kipattanóra. A kapus maga mellé ütötte a labdát, de csak rátette a kezét, ám még nem birtokolta. Sikerült a keze alól kirúgnom, de sajnos a gólvonalon a védők megállították.

És hogy mit vár a Mezőkövesd ellen?

– Úgy gondolom, hogy a csapatunk az utóbbi fordulókban a teljesítményével, az eredményeivel bizonyította, hogy helye van ebben az NB I-ben. Biztos, hogy nehéz dolgunk lesz szombaton, de egyértelmű célunk nyerni, amivel magunk mögött tudhatjuk az ellenfelünket, mi pedig a pihenő után egy nyugodt, jó téli felkészülést csinálhatunk majd végig.

Fotó: balmazfoci.hu
Olvasói sztorik