NB I

A Fradi-huligánok újabb bűncselekményétől tart a bíróság

Újabb közleményt adott ki a Fővárosi Törvényszék a késelésről.

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság újabb kilenc olyan gyanúsított esetében, aki a gyanú szerint részt vett november elején az FTC-DVSC labdarúgó-mérkőzés szünetében kirobbant verekedésben.

A Fővárosi Törvényszék pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a gyanúsítottak ellen súlyos testi sértés bűntette és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ganxsta véleménye a madridi derbiről!
„Szétb*szom a tévét, ha nyer a Real az Atlético ellen”

A kényszerintézkedés elrendelésére az ügyészség tett indítványt, amelyről a bíróság nem nyilvános meghallgatáson döntött, az indítványt részben megalapozottnak találva.
A végzés szerint a gyanúsítottak, valamint még ismeretlen társaik november 4-én a Groupama Arénában megtartott NB I-es futballmérkőzés szünetében rátámadtak két sértettre és azután is ütötték-rúgták őket, hogy a földre kerültek. A sértettek a bántalmazás miatt különböző sérüléseket szereztek, egyiküknek több csontja eltört és a szeme is megsérült. A megalapozott gyanút a többi között kamerafelvételek támasztották alá.

Az indoklás szerint szükséges, de egyben elégséges kényszerintézkedés a lakhelyelhagyási tilalom alkalmazása, a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt. Hozzátették: több gyanúsítottnak nem volt tényleges tartózkodási helye, ellenük elfogatóparancsot is kiadtak. Fennáll annak a veszélye, hogy ha szabadlábra kerülnének, megszöknének, elrejtőznének a hatóság elől.

Késelés is történt a Fradi-pályán Fotó: www.youtube.com

A bíróság rámutatott arra is: a bűnismétlés veszélyét az alapozza meg, hogy a cselekményt a gyanúsítottak szervezetten, előre kitervelten követték el. Valamennyien az FTC szurkolói köréhez tartoznak, tisztában voltak a klub és a törzsszurkolók között fennálló konfliktussal, a többi között azzal, hogy a törzsszurkolók hosszabb időn keresztül miért nem látogatták a klub mérkőzéseit. Ezért nem zárható ki, hogy kényszerintézkedés nélkül ismét bűncselekményt követnének el.

A bíróság – az ügyészi indítvánnyal szemben – nem tartotta indokoltnak előírni, hogy a gyanúsítottak ne tarthassák a kapcsolatot a sértettekkel, mert ezt “ellenőrizni egyébként sem lehetne”, másrészt ez a szabály a távoltartás kényszerintézkedéshez kapcsolódik. A bíróság a lakhelyelhagyási tilalmat nyomkövető eszköz alkalmazásával rendelte el. A gyanúsítottak a végzés értelmében kötelesek magukat távol tartani minden, a sportszövetségek által meghirdetett sportrendezvénytől is.

A klubvezetéssel folytatott hosszú tárgyalássorozat eredményeként a november 4-ei FTC-DVSC bajnokin tértek vissza a korábban a vénaszkenneres regisztráció miatt távol maradó szurkolói keménymag tagjai. A meccs szünetében verekedés tört ki a hazai drukkerek között és késelés is történt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik