NB I

Ezrek térnek vissza a Fradi-stadionba

Az FTC vezérigazgatója szerint Marco Rossi megfelelő lenne magyar szövetségi kapitánynak.

Csütörtök este robbant a bomba, miszerint három év háborúskodás után november negyedikén visszatér a Fradi-tábor a lelátókra. Orosz Pál vezérigazgató a Digi Sport Reggeli Star című műsorának volt a vendége.

OLVASTAD?

Az Újpest csapatkapitánya odapiszkált a Fradinak a hétvégi derbi előtt

– Túl kockázatos lett volna, ha már szombaton az Újpest elleni derbire visszatértek volna az ultrák?

– Hosszú tárgyalásoknak lett ez az eredménye mindkét fél megelégedésére. Azért ehhez kellenek előkészületek, és nem akartunk kapkodni, vagy esetleg hibákat véteni. Ha már egy ilyen döntés született, akkor legyen kellőképpen előkészítve. Ők úgy döntöttek, hogy ezt az időpontot választják, mi pedig elfogadtuk – kezdte Orosz Pál.

– Ez a megállapodás mekkora átlag nézőszám emelkedést eredményezhet?

– Régebben is úgy volt, hogy a kiemelt meccseken azért a táborban is többen voltak, a kisebb meccseken pedig kevesebben. Majd kiderül, hogy ez hány embert mozdít meg, de bízom benne, hogy ezrekről fogunk beszélni.

– A legnépszerűbb magyar fociklub vezetője magyar vagy külföldi szövetségi kapitányt szeretne?

– Számomra indifferens, hogy magyar, vagy külföldi. Az edzőknél is az a helyzet, mint a játékosoknál: van jó, vagy rossz. Azt kívánom, hogy jó szakembert tudjunk választani, aki nyugodtan dolgozhat és előrébb lép a válogatott.

– A tavalyi bajnok Budapest Honvéd edzője, megfelelő személy lenne magyar szövetségi kapitánynak?

– Akár megfelelő is lehet. Mindenféleképpen a védekezésre alapul az a futballt, amit ő a Honvéddal játszatott, és jelen pillanatban a magyar válogatott nem arról híres, hogy nagyon támadó és kreatív játékot játszana.

Olvasói sztorik