A múlt héten az NB I-ben első vereségét elszenvedő Ferencváros azt a Vasast fogadta a Groupama Arénában, amely előző két bajnoki fellépésén elvitte a három pontot az Üllői útról.
Az FTC kezdőjében két új név, a frissen igazolt Szpirovszki és Paintsil is a kezdőben kapott helyet. Rögtön nekiesett ellenfelének a Fradi, már a második percben Böde fejesénél kellett nagy bravúrt bemutatnia Kamenárnak. Az első gólt azonban a vendégek lőtték, a 14. percben Risztevszki bal oldali beadását Kulcsár lőtte gyönyörűen a bal alsóba, 0-1.
Mezőnyfölényben, de helyzetek nélkül folytatta az FTC, a 32. minutumban aztán összejött az egyenlítés, az új fiú, Paintsil csapott le egy Bödének szánt hosszú indításra a tizenhatoson belül és a bal sarokba helyezett, 1-1 – így mehettek szünetre a felek is.
Csere és helyzet nélkül folytatódott a második félidő, az első tizenöt percben nem történt semmi izgalom, ezt követően azonban két perc alatt két gól is esett. Előbb Leandro hibájára csapott le Gaál Bálint és emelte át Dibuszt, 1-2, majd pedig Varga cselezte ki Jamest és lőtt nyolcról a hosszúba, 2-2.

Szivacski butaságai miatt emberhátrányba került a Vasas, a szélső Paintsil és Gorriarán ellen is szabálytalankodott, így két perc alatt kiállíttatta magát.
A 81. percben Lovrencsics a bal oldalról cselezte be magát a tizenhatoson belülre és alig tévesztette el a bal alsót. Alig néhány momenummal később viszont jött a hazaiak harmadik gólja. Aki azt szállította, pedig nem más mint Varga Roland, a válogatott támadó Lovrencsics Gergő beadását lőtte tíz méterről a bal sarokba, 3-2.
A három pont sorsát a csereként beálló Priskin Tamás döntötte el, a Pepét lekönyökölő támadó kicselezte Vaskót és a bal alsóba tekert, 4-2. A hosszabbításban a bombaformában lévő Varga Roland egy tizenegyest is kiharcolt, majd értékesítette is, így mesterhármasával kialakította a végeredményt, 5-2.