NB I

Fizetési sapkát vezetne be a bajnokcsapat tulajdonosa

George F. Hemingway szerint a labdarúgás vezetőire nem jellemző, hogy előre néznek.

A bajnok Bp. Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt arról, hogy fizetési sapkát vezetne be. Elmondta továbbá, hogyan lehetne több szponzor a labdarúgásban.

Hemingway a csapat idei célkitűzéseiről elmondta, nemzetközi kupaindulást érő helyen szeretnének végezni. Szóba került a korábbi edző, Marco Rossi, aki a bajnoki cím után távozott.

„Azt mondja, nem kapott megfelelő ajánlatot. Szerintem ez igaz, nem kapott neki megfelelő ajánlatot, mert kevés volt a pénz” – nyilatkozta a tulajdonos, aki hozzátette, az elképzelések nagyon távol voltak egymástól.

„Ő a pénz sokszorosát kapja Dunaszerdahelyen, semmiféle lehetőség nem volt, hogy annyi pénzt adjunk neki, amennyit ő szeretett volna.”

A csapat egy kulcsjátékosáról is nyilatkozott, aki maradt a nyáron.

„Davide Lanzafame szeretett volna maradni. Ha egy játékos úgy áll a tárgyalásokhoz, hogy szeretne maradni, akkor az könnyebb, mintha úgy, hogy el akarok menni, de ha nagyon sok pénzt adnak, itt maradok, azzal nem szeretek tárgyalni. Azokat a játékosokat akarom megtartani, akik itt akarnak maradna. Aki nem, azzal csinálunk valamit.”

Kifejtette, biztosan nem a pénz az, ami miatt a Honvédnál akarnak maradni a játékosok, mert máshol többet fizetnek, hanem mert jól érzik magukat a klubnál.

„Olyan tisztességes környezetet teremtünk, ami a labdarúgásban olyan ritka, mint a fehér holló. Mi azt tesszük, amit mondunk, és azt mondjuk, amit tenni fogunk. A helyzet annyiban változott, ne értse félre, amit mondok, hogy a labdarúgóknak most kifizetik a béreket, mert megvan rá a fedezet, de az, hogy az emberek a szavukat tartják dolgokkal kapcsolatban, az nem jellemző a labdarúgásra.”

Úgy gondolja, 2010 óta nagy fejlődésen ment keresztül a magyar labdarúgás, ezért fizetőképesek a klubok, de a jövőkép szerinte nem fényes.

„Úgy látom, ha azt a trendet, ami megindult 2015-ben, ami béremelkedésekhez vezetett, nem fogjuk meg egy bérsapka tömeggel, három-négy éven belül több klub csődjéhez vezet majd. Nem akarok vészmadár lenni, de azt gondolom, a labdarúgás vezetőire nem jellemző az, hogy előre néznek, hanem inkább a mával foglalkoznak. De ez egy olyan veszély, amit én látok, és azt gondolom, ők is fogják látni, csak lehet már három-négy év múlva” – nyilatkozta a sportvezető, aki bértömeg sapkát javasol.

„Nagyon nehéz fenntartani a csapatokat, és ha nem vigyázunk, akkor ez bajt is okozhat nekünk, amit nem szabadna. Megvan minden, van állami támogatás, utánpótlás-támogatás, sok szép dolog van, stadionokat építenek, de nem szabadna ezt odáig vinni, hogy nem foglalkozunk a jövővel, és a jövővel most kellene foglalkozni, az már itt van.”

A Budapest Honvéd BL-selejtezőjén az egyik reklámtáblán ez a felirat volt olvasható: Az egyetlen bajnok szponzor nélkül. Hemingway elmondta, a rendszerváltáskor kivonult az állam a sportból, majd jöttek szponzorok, aztán a szponzorok szinte teljesen kivonultak a labdarúgásból különböző okokból.

„Aztán a 2000-es években a kormány teljesen elhanyagolta a sportot, a labdarúgást pedig kimondottan gyűlölték azok, akik a sportot irányították, ezért aztán 2010-re minden haldoklott. 2010-ben a kormány bejött, és próbál segíteni, de az üzleti szponzoráció nem tért vissza” – mondta el véleményét, és arra is kitért, mi kell ahhoz, hogy visszajöjjenek a támogatók.

„Meg kell építeni a stadionokat, hogy legyen olyan hely, ahol lehet kiakasztani molinót, és nem néz ki olyan rosszul, hogy a szponzor ne akarjon ott lenni. Kell egy rendezett helyzet, ami most van, kell egy rendezett bajnokság, normális, erkölcsöket betartó vezetők, normális játék, kell a játékszínvonalnak emelkednie, és a legfőképpen vissza kell hozni a stadionba a nézőket. Mi az utóbbi két évben előbb harminc, majd további negyven százalékkal emeltük a nézők számát a Bozsik-stadionban. Nem elég, még sehol sem vagyunk, meg kell duplázni legalább, de azt gondolom, jó úton vagyunk, marketingmunkát végzünk. Már három éve javasoltam az MLSZ-nek, hogy kellene egy marketing platformot csinálni, amit minden klub követne, és erre építhetnék a klubok saját marketing munkáját. Eddig ez nem talált kedves fogadtatásra, de ez a jövő, ezeket mind meg kell tenni, és akkor lesznek olyan csapatok is, akik bejutnak itt-ott a csoportkörökbe, ez nagyon fontos. A magyar válogatott sikere nem fog különösebben kihatni a klublabdarúgásra.”

Olvasói sztorik