Nem sikerült jól a bajnoki rajt a DVSC számára, amely szombaton 2-1-es vereséget szenvedett a Mezőkövesdtől a Nagyerdei Stadionban. A találkozó után a hazaiak középpályása, Holman Dávid nyilatkozott a Hajdú-bihari Naplónak, amit aklub honlapja is átvett.
– Nagyon furcsa helyzet állt elő a Mezőkövesd elleni meccsen, mert amit jól csináltunk az edzőmérkőzéseken, annak most a nyomát sem láthatta a közönség – kezdte Holman Dávid. – Bandi bá’ azt kérte tőlünk, hogy a középpályán játszók minél hamarabb juttassák fel a labdát az ellenfél kapuja elé. Ez nagyon nem sikerült, mintha leblokkoltunk volna, én is elég kevésszer találkoztam a labdával. A saját teljesítményem előtt is értetlenül állok. Én sem azt nyújtottam, amit akartam. Sokszor éreztem, hogy üresben vagyok és egy egyszerű felpasszal meg lehetne bontani a vendégek védelmét, de nem jött össze. Nyilván ez az én hibám is, fejlődnöm kell nekem és a társaknak is. A második félidőben az ellenfél tíz emberrel volt a pályán, de olyan volt, mintha mi lettünk volna emberhátrányban, elég lassan játszottunk. Sok volt a pontatlan átadás, előfordult, hogy három-négyméteres passzt sem tudtunk megoldani. A héten kielemezzük a meccset, hisz nagy változás kell a Szombathely elleni találkozóra – nyilatkozta Holman a Hajdú-bihari Naplónak.