Semleges Térfél: végre újra NB I! Szurkolók reakciója az első körről

Vasárnap este 20 órakor indul útjára a már szokásosnak mondható adásával a Semleges Térfél, amelyben minden héten az NB I-es klubok szurkolói mondják el véleményüket az adott élvonalbeli fordulóról. A Semleges Térfél egy független futballszurkolói közösség, ami a magyar foci fejlődéséért kíván tenni. Szombaton kezdetét vette a magyar élvonal 2017-18-as idénye, az első fordulóról máris lesz mit kivesézniük a drukkereknek, hiszen a DVSC otthonába tíz emberrel aratott győzelmet a Mezőkövesd, Pakson ezúttal sem tudott győzni az Újpest, a címvédő Honvéd pedig simán győzött a Haladás ellen. Vasárnap bemutatkozott az élvonalban a Balmazújváros, és meglepetésre elhozott egy pontot a bajnokesélyes Videoton otthonából, csak úgy mint a Puskás Akadémia, amely a Ferencvárosnál ikszelt. Jó rajtot vett a Bódog Tamás vezette DVTK, idegenben 2-0-ra verték a Vasast. A műsorban megszólaló szurkolók: - Kolárik József (Ferenczvárosi C-közép szurkolói portál szerkesztője) - Emődi Zoltán (amigeleken.hu, DVTK szurkolói portál szerkesztője) - Csirke József (lokiblog.eu) - Juhász Kristóf (Vasas-szurkoló) - Borsche Gábor (Újpest-szurkoló) - Lőwy András (MTK-szurkoló) A műsor moderátora: Bíró Dávid (Maxi Rádió, a Gólterápia műsorvezetője ) Az adás ide kattintva is nézhető.

Vasárnap este 20 órakor indul útjára a már szokásosnak mondható adásával a Semleges Térfél, amelyben minden héten az NB I-es klubok szurkolói mondják el véleményüket az adott élvonalbeli fordulóról. A Semleges Térfél egy független futballszurkolói közösség, ami a magyar foci fejlődéséért kíván tenni.

Szombaton kezdetét vette a magyar élvonal 2017-18-as idénye,
az első fordulóról máris lesz mit kivesézniük a drukkereknek,
hiszen a DVSC otthonába tíz emberrel aratott győzelmet a Mezőkövesd, Pakson ezúttal sem tudott győzni az Újpest, a címvédő Honvéd pedig simán győzött a Haladás ellen. Vasárnap bemutatkozott az élvonalban a Balmazújváros, és meglepetésre elhozott egy pontot a bajnokesélyes Videoton otthonából, csak úgy mint a Puskás Akadémia, amely a Ferencvárosnál ikszelt. Jó rajtot vett a Bódog Tamás vezette DVTK, idegenben 2-0-ra verték a Vasast.

A műsorban megszólaló szurkolók:
– Kolárik József (Ferenczvárosi C-közép szurkolói portál szerkesztője)
– Emődi Zoltán (amigeleken.hu, DVTK szurkolói portál szerkesztője)
– Csirke József (lokiblog.eu)
– Juhász Kristóf (Vasas-szurkoló)
– Borsche Gábor (Újpest-szurkoló)
– Lőwy András (MTK-szurkoló)
A műsor moderátora: Bíró Dávid (Maxi Rádió, a Gólterápia műsorvezetője )

Az adás ide kattintva is nézhető.

Címkék: semleges térfél