NB I

Dunaszerdahelyről erősít a Mezőkövesd – hivatalos

A 28 éves szlovák középpályás a DAC-nál korábban az év játékosa is volt.

Kapcsolódó cikkek

Dunaszerdahelyről támadó középpályással erősítette meg keretét a Mezőkövesd – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A beszámolóból kiderül, hogy a frissen érkező Jakub Brasen az év játékosa is volt tavaly Dunaszerdahelyen. A 28 éves támadó középpályás Besztercebányán kezdte a futballt, és ott is játszott 2014 februárjáig, amikor a DAC 1904-hez igazolt. A jobblábas szlovák télen sérüléssel is küzdött, ezért a szezonban csak húsz bajnokin lépett pályára, tavasszal főleg csereként, melyeken egy gólt rúgott és egy gólpasszt adott. A kupában három mérkőzésen jutott szóhoz – összesen 214 szlovák első osztályú mérkőzésen szerepelt.

A mezőkövesdiekhez 2019. június 30-ig kötelezte el magát.

A kövesdiek szakvetője, Radványi Miklós az keret-átalakítás kapcsán egy korábbi interjúban elárulta: „Vannak már olyan játékosok, akik biztos, hogy elmennek. Egyelőre kettő ilyet tudok, Tarmo Kinket, akinek le is jár a szerződése, és Marko Dinjart, akinek ugyan nem, de elköszönünk egymástól. Köti hozzánk a kontraktus Marek Strestíket és Molnár Gábort, róluk azt tudom mondani, hogy Marek egy nagyon jó képességekkel megáldott futballista, nyolc éve ismerem, a cseh liga egyik legnagyobb reménysége volt. Beszéltem vele, jeleztem, ha végigcsinál egy jó alapozást, ugyanaz a Marek lehet, mint aki volt. Nyitott arra, hogy maradjon. Molnár Gabit is szeretném megtartani, de nem biztos, hogy sikerül.”

Olvasói sztorik