NB I

Pontes még maradt volna: sikereket ígért

A Debrecenből távozó tréner Rossi és Oenning példáját hozta fel, akiket a rosszabb eredmények ellenére sem küldtek el.

Hétfő délelőtt hivatalossá vált, hogy az utolsó forduló előtt távozik a Debreceni VSC éléről a vezetőedző, Leonel Pontes. A portugál trénerrel a hajdúsági együttes a kiesés közelébe került, a szombati játéknapon dől el – már ideiglenesen Herczeg Andrással -, hogy maradhatnak-e az NB I-ben. A csakfoci.hu a leköszönő trénerrel készített interjút, melyben elmondja, egyetértett-e a vezetők döntésével, és milyen tervei voltak a következő idényre.

– Kétségtelen, hogy az eredmények nem a DVSC szintjéhez, múltjához méltóak voltak, nem ebben a pozícióban kellene állnia a klubnak a tabellán, a város, a szurkolók többet érdemelnének – kezdte Pontes. – Ugyanakkor egy nagyon nehéz idényünk volt, sok változással. Ennek ellenére is voltak nagyon jó meccseink, főleg az idény első felében, de ott nem használtuk ki elég jól a helyzeteinket, nem lőttünk elég gólt, így olyan meccseket is elveszítettünk, amiken nem érdemeltünk vereséget. A tavasszal már picit jobban alakultak az eredményeink, volt 5 győzelmünk és 3 döntetlenünk a 3 vereség mellett, ami azonban nem volt elég ahhoz, hogy megfelelő helyen álljunk a táblázaton.

A portugál tréner hozzátette, tiszteletben tartja a vezetők döntését, de nem ért egyet vele, szerinte nem a legjobb pillanatot választották az edzőváltáshoz.

– Ha maradtam volna, azzal a problémával is szembesülnünk kellett volna, hogy már csak három légióssal állhattunk volna fel – folytatta a 44 éves szakember. – Emiatt már össze is szedtem azon játékosok listáját, akik magyar kiszemeltek lettek volna, az NB I-ből, NB II-ből és NB III-ból egyaránt. Már leadtam a listát, amelyből egy erős csapatot építhettünk volna, amely magasabb célokért küzdhetett volna. De sajnos távoznom kell, egy olyan pillanatban, amikorra még megismertem az országot, a bajnokságot, a csapatokat, a játékosokat. Szerintem sokkal felkészültebb lettem volna a következő idényre – vélekedett Pontes, majd a korábban hasonló helyzetben lévő kollégái példáját hozta fel.

– Érdekes azt is látni, hogy például Marco Rossi a Honvédnál vagy Michael Oenning a Vasasnál tavaly a kiesés elkerüléséért küzdött, de megtartották őket, most pedig élcsapataik vannak, előbbi pedig akár bajnok, utóbbi meg bronzérmes is lehet szombaton. Hittek az edzőkben, a munkájukban, hiába volt akkor szerényebb a csapataik szereplése. Egy külföldi edzőnek, egy új futballkultúrában idő kell a megfelelő környezet kialakításához, hogy sikeresen dolgozhasson.

Pontes arra is kitért, hogy nagyon kedveli Magyarországot, ha kapna innen ajánlatot, akkor elgondolkodna a visszatérésen.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Olvasói sztorik