A Puskás Akadémia vezetőedzője, Pintér Attila a pályán és azon kívül sem kedveli a mismásolást. Az 51. életévét nemrégiben betöltött szakemberrel eddigi pályafutásáról és edzői alapelveiről szóló interjút közölt az NB II-ben listavezető felcsútiak honlapja.
‒ A Fradinál szinte azonnal a közönség kedvence lett. Mivel lopta be ilyen hamar magát az egyébként roppant kritikus Üllői úti publikum szívébe?
‒ Ezt leginkább tőlük kellene megkérdezni, de talán a minden áron való győzni akarásommal, és azzal, hogy nem érdekelt semmi más, csak a Fradi sikere. Én a Ferencvárosban lettem Pintér Attila, gyerekkorom óta nekik szurkoltam, és nagyon sokat köszönhetek a klubnak. Amikor odakerültem, Ebedli Zoltánék tanították meg nekem, mit is jelent valójában a Ferencváros játékosának lenni – erről addig csak hallomásból értesültem. Olyan volt, mint egy nagy család, teljesen más, mint bármely másik egyesület, ahol megfordultam. A közönség volt a tizenkettedik ember, mindent megtett érted, s ezért neked is mindent meg kellett tenned érte. Rendszeresen tizenöt-húszezer ember látogatta a meccseinket, s én minden egyes mérkőzésen úgy futottam ki a gyepre, hogy mindent megtegyek azért, hogy a végén győztesként hagyhassuk el a pályát, és ezzel örömet szerezzünk a klubnak és a szurkolótábornak ‒ mesélte Pintér Attila.
‒ Igazi edzőlegendákkal dolgozott együtt, ki volt a legnagyobb hatással önre?
‒ Nem emelnék ki közülük senkit, hiszen Dalnoki Jenőtől Nyilasi Tiborig mindegyikük nagy egyéniség volt a maga nemében. Büszkeséggel tölt el, hogy velük dolgozhattam, hiszen azok a jó edzők, akiknek van kisugárzásuk, akiknek van egyéniségük, és felsoroltakra ez mind jellemző. Ha valakit mégis meg kellene említeni az Verebes József volt, akinek a hívására a pályafutásom vége felé Győrben futballoztam. Amikor vége volt az edzéseknek, különböző mérkőzéseket néztünk a tévében. Ilyenkor mindig megkérdezte: „Látod?” Én visszakérdeztem: „Mit, mester?” Erre azt mondta: „Figyelj ide, fiam! Te jó játékos vagy, te vagy a jobb kezem a pályán. Ott az történik, amit én mondok neked, te irányítod a csapatot, kezdd el másképp figyelni a meccseket, hiszen belőled jó edző is válhat.” Eltelt egy jó hónap, elkezdtem úgy nézni a találkozókat, ahogy ő mondta, azaz nem csak a játékos szemével. Aztán egyszer azt mondtam: „Látja, mester?” Ő visszakérdezett: „Mit?” Elmondtam, neki, amit megfigyeltem, erre így felelt: „A mindenségedet, te aztán gyorsan tanulsz!” Ez rendkívül jó érzés volt. Úgy gondolom, ő indított el igazán az edzői pályán, ezért örökké hálás leszek neki. Az, hogy Magyarország egyik legeredményesebb trénere pozitívan beszélt az én edzői munkámról, igencsak hízelgő.
‒ Milyen edzőként jellemezné Pintér Attilát?
‒ Olyanként, akivel játékosként szívesen dolgoztam volna. Őszinte ember vagyok, aki nem hátulról támad, hanem szemtől szemben elmondja bármelyik játékosnak, amivel elégedetlen, és amit másképp kellene tenni mind az edzésen, mind a mérkőzésen, vagy bármelyik vezetőnek, amivel nem ért egyet. Engem édesanyámék mindig arra tanítottak, hogy őszinte legyek, mert az visz előre. Ezt meg is fogadtam. Tudom, hogy ez sokáig nem volt kifizetődő, de azt gondolom, hogy az eredményeim engem igazolnak. Persze a játékosaim és a klubvezetők nélkül mindezt nem tudtam volna elérni, hiszen a sikerekhez mindenkinek a tudása és munkája szükséges. A futballistáknak is az a jó, ha szemtől szembe megmondom nekik az igazat, és nem azért kell jópofáskodni velük, hogy minél tovább tudjak maradni az adott klubnál. Azért kell őszintén elmondani nekik, ami nem tetszik, hogy abból tanuljunk, csak így tudunk előrelépni.
