NB I

Az MLSZ megfelezte a Vasas válogatott szélsőjének eltiltását

Lazoviccsal viszont nem volt ilyen elnéző a fellebbviteli bizottság.

Az MLSZ fellebbviteli bizottságának szerda délutáni ülésén a magyar felnőtt válogatottban Svédország ellen debütáló Hangya Szilveszter korábbi 4 mérkőzésre szóló eltiltását 2-re mérsékelte – tájékoztatta a Vasas hivatalos honlapjátKeresztúri András, a Vasas FC technikai igazgatója.

Hozzátette: a fellebbviteli bizottság a Videoton-Vasas mérkőzés szóban forgó jelenete videofelvételének többszöri megtekintése és tanúk meghallgatása után úgy határozott, hogy Szabó Zsolt játékvezető Hangya Szilveszternek egy kézmozdulatát nézte ütésnek.

A fegyelmi bizottság figyelembe vette a kispadon ülők és a pályán lévő játékosok értetlenségét, amikor Hangya Szilvesztert és Danko Lazovicsot – miután egymás mellett futva összeakadt a lábuk és elestek – kiállította a játékvezető.

Lazovics 3 mérkőzéses eltiltását a fellebbviteli bizottság helybenhagyta, mert a Videoton szerb csatára a játékoskijáróban szóban inzultálta a játékvezetőt.

Ez azt is jelenti, hogy Hangya Szilveszter – mivel az elmúlt két bajnoki fordulót már kihagyta – pályára léphet szombaton a Honvéd ellen.

Olvasói sztorik