Az NB I-es Újpest honlapjaa sérültek közül ezúttal Nagy Tibor, Lázok János, Jonathan Heris és Bojan Sankovics állapotáról számolt be.
Nagy Tibor az MTK elleni mérkőzés előtt, edzésen kapott a vádlijára egy kemény belépőt, így az utolsó két fordulóban nem tudta vállalni a játékot. Mára azonban már nyoma sincs sérülésének.
– Az ominózus november végi edzést követően ultrahangra mentem, ahol megerősítették, hogy egy kemény ütés érte a vádlimat. Pihentetést és egy kicsivel könnyebb edzésmunkát javasoltak. A szünetben kapott edzéstervet teljes erővel végigcsináltam, így a csapattal együtt tudtam elkezdeni a felkészülés. Megannyi tréning van már mögöttünk mióta visszatértünk, én pedig százszázalékos állapotban vagyok – fogalmazott.
A kétszeres válogatott Lázok Jánosnak az őszi szezon egyik edzésén szakadt ki egy kis porcdarab a jobb térdéből. A játékost december végén megműtötték. Az operáció mindössze negyedóráig tartott, Lázok akkor kéthetes külön edzésmunkáról beszélt, most elmondta, hogyan halad felépülése.
– Úgy telik minden edzés, ahogy azt korábban terveztük. A beavatkozást követően szerdán végeztem először futóedzést, ami közben semmi fájdalmat nem éreztem. A passzoknál és a kitámasztásoknál sem éreztem hátráltató érzést, így nyugodtan mondhatom, minden a terv szerint halad. Egy hét múlva csatlakozom a teljes edzésmunkát végző csapattásaimhoz.
Jonathan Heris a téli pihenő előtti utolsó mérkőzés harmadik percében sérült meg. A rutinos védő elmesélte, hogy pontosan mi történt a DVSC elleni rangadó alkalmával, és ez hátráltatja-e a felkészülésben.
– Nagyon meglepett, hogy a mérkőzés ilyen korai szakaszában sérültem meg. Hirtelen nem tudtam mi történt, csak annyit éreztem, mintha egy kést szúrtak volna a combizmomba. Később kiderült, izomszakadást szenvedtem. Egy, maximum két hét múlva újra a régi leszek, és teljes erőbedobással fogok újból a pályára lépni.
Bojan Sankovicsnak a szezon során többször is problémája volt a sérvével, végül tavaly december 21-én kés alá feküdt, hogy pontot tegyen az ügy végére. A középpályás a műtétről és a felépüléséről a konditeremben mesélt.
– Németországban egy specialista végezte a beavatkozást, ami nagyon jól sikerült. 10 nappal az operációt követően már mozoghattam, persze csak óvatosan. Most már teljes értékű munkát végzek a csapattal, és már alig várom a ciprusi edzőtábort.