A 24.hu Gera Zoltánnal készített nagyinterjújából szemezgettünk: a Ferencváros játékosa beszélt többek között Pintér Attiláról, Dárdai Pálról és a franciaországi Európa-bajnokságról is, de a beszélgetésben arra is fény derül, mit szól a magyar szurkolók viselkedéséről és mi a véleménye az FTC-Kassai Viktor ellentétről.
– Pintér szorgalmas edző, de a válogatott valahogy nem jött össze neki. Dárdai Pali viszont tényleg tisztában van a nemzetközi futballal, változást hozott hozzáállásban, taktikában, pontosan felmérte a képességeinket, nagyon összerakta a csapatot, kihozta belőlünk a maximumot – válaszolta Gera, majd elmondta, számára melyik meccs volt a legjobb az Eb-n.
– Az első, az osztrák. Extázis. De az egész Eb hatalmas élmény, onnan kezdve, hogy amikor leszálltunk a repülőről, Hungary feliratú Eb-busz várt bennünket, előtte piros szőnyeg mellett sorfalat álltak a helyiek, még a polgármester is. Hatalmas hangulat volt.
Nekem különösen az tetszett, hogy jelentősége volt a nemzeti hovatartozásnak, főleg a kis csapatoknál: nálunk, az albánoknál, az izlandiaknál és a walesieknél.
Csodálatos volt látni, mennyire összehozta Magyarországot az Európa-bajnokság. A focinak nagyon nagy ereje van.
Tényleg Ronaldo a kedvenc játékosod?
– Ő, de nem a mostani, a portugál, hanem a régi, a brazil. Régebben felvételekről bújtam a cseleit, próbáltam ellesni, hogyan csinálja.
– És Cristiano Ronaldo?
– Óriási egyéniség, én még ilyen dinamikus focistát nem láttam.
Egyetlen lépéssel három méter előnybe kerül, nem is értem, hogyan.
Tisztelem, mert elképesztő energiát fektetett abba, hogy a világ egyik legjobb játékosa legyen.
– A műsorhoz, a kockahasazáshoz, a szabadrúgás előtti és a gól utáni gladiátoros koreográfiához, a hisztikhez mit szólsz?
– A stílusa nem jön be. Messit kedvelem inkább, ő szerényebb változata a zseniségnek, lájtosabb kivitelű munka. Mondjuk neki könnyebb is szerénynek lennie, mert nem kellett annyit dolgoznia, mint Ronaldónak. Még Angliában hallottam a manchesteriektől, hogy míg a többiek ebédeltek az edzőközpontban, az akkor már sztár Ronaldo rendszeresen kint cselezgetett.
– A magyar-portugál alatt eljutott a füledig, hogy a lelátón a szurkolók egy része azt skandálta, hogy „Cristiano homoszexuál”?
– Bizonyára az volt a cél, hogy kizökkentsék. A módszerrel nem értek egyet, nem hiszem, hogy Ronaldo megérdemelné, de hát megtörtént, és remélem, máskor nem fordul elő. Megakadályozni nem tudom.
– Az osztrákokat conchinchitázta a tábor egy része, az is buzizás, az izlandiak ellen az „izlandi cigányok, basszátok az anyátok” volt műsoron.
– Minden keménymagban találni szabadszájú egyéneket. Most mit mondjak? Tiszteletben tartom őket is, másokat is. A magánvéleményemet pedig megtartom, hiszen nincs szükség botrányra. Angliában hozzászoktam egy bizonyos szurkolói kultúrához.
És nyilván szeretném, ha egyszer ideérne, ami ott tapasztalható.
– Az angolok mélyebbről indultak, mint ahol mi most vagyunk.
– Sokkal mélyebbről, mégis kimásztak a gödörből, és csodálatos, inspiráló közeget teremtettek a labdarúgásnak.
Ott ma már nem esnek túlzásba sem a játékosok, sem a drukkerek. Nem csinálnak drámát a vereségből, és a győzelmet sem reagálják túl.
A meccsek előtt és után szurkolói sorfalban közlekednek a játékosok, kötelező autogramot osztani, ha győzünk, mosolyogva gratulálnak, ha zakó van, azzal veregetik meg a válladat, hogy sebaj, majd a jövő héten.
– Ezzel szemben itthon?
Nagyon más.Vereség, rossz játék után sokak szemében azt látom, legszívesebben leütnének, leköpnének. Rossz megélni.De hát ez van.
Mit szólsz az MLSZ és Kubatov Gábor szurkolói kártyás, vénaszkenneres csatájához az ultrákkal?
Inkább semmit… Nem hiszem, hogy nekem kéne ezt megoldanom. Hagyjuk inkább ezt a témát, jó?
– A Kassai-sztorihoz mit szólsz?
– Kassainak megvan a maga stílusa.
A Fradi vezérigazgatója, Orosz Pál a Vasas-meccs után azt kérte az MLSZ-től, hogy Kassait egy darabig ne küldjék a Ferencváros mérkőzéseire.
– Igen, tudom.
– Mit gondolsz Kassairól?
– Állítólag csúnyán beszél a játékosokkal.
– Tényleg csúnyán?
– Csúnyán. Néha. Mondjuk néha a játékosok is csúnyán beszélnek a bírókkal. Bár kétségtelen, hogy furább, amikor a bíró használ illetlen kifejezéseket.
De én nem foglalkozom vele.
– Néha te is emelt hangon rohansz a bíró felé. Mi a legerősebb, ami ilyenkor kicsúszik a szádon? A bazmegolás nem illik hozzád.
– Nem is szoktam olyat. Legföljebb azt, hogy „mit fújsz?!”, „miért fújod le?!”, „miért nem fújod le?!”.
Nem káromkodom. Anyázni se szoktam. A hangerő azért megvan. Szóval szokott füstölni a fejem egy-két ítéletnél. De hát lehetetlen mindig nyugodtnak maradni. Ezzel együtt zavar, ha elragad az indulat, hosszú időre rossz kedvem lesz tőle.
Külföldön a bírókkal is jobb a viszony, kifejezetten jó kapcsolatban voltam velük, mind jó stílusban vezetett. Nem veszekedtünk, csak oltogattuk egymást, és jókat röhögtünk. Például mondtam, hogy „ezt meg miért fújta le, nem volt semmi”, mire ő, „úgy láttad?”, mondom, „igen”, mire ő, „hát jó, megesik, hogy téved az ember”. És nevettünk egyet, és mindenki jól érezte magát. Angliában dicsérnek is a bírók, megesik, hogy odaszólnak a játékosnak, hogy „ez aztán jó lövés volt”. Idehaza is jó lenne lazább viszony a játékosok és a bírók között. Amiért persze mi is sokat tehetnénk.
A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.
