NB I

Az MTK is szerződést kötött egy fiatallal

Kovács Botond 2019-ig írt alá.

Kapcsolódó cikkek

A Honvéd után az MTK is szerződést kötött egy fiatallal: a kék-fehérek Kovács Botondot láncolták magukhoz.

Az 1997-es születésű játékos már négyévesen elkezdett futballozni Balatonalmádiban, majd négy évvel később Veszprémbe került. Az MTK akadémiájára 15 évesen érkezett, nyár óta pedig már az MTK Budapest II csapatával készül, amely az NB III keleti csoportjában vitézkedik.

A 19 éves játékos a középpályán érzi legjobban magát, amit az MTK II. edzője, Pölöskei Gábor is megerősített.

– Nagyon tehetséges játékosról van szó, aki középpályán támadó és védő szerepben is bevethető. Hihetetlen futómennyiségre képes meccsről-meccsre és nagyon mozgékony, ráadásul a fejjátéka is átlagon felüli. Ha továbbra is így fejlődik, akkor komoly karrier állhat előtte. Még jövőre is belefér a fiatalok szerepeltetéséről szóló szabályba az NB I-ben, így nem zárható ki, hogy a jövő évben akár már az első számú csapattal kezdje meg a felkészülést – fogalmazott Pölöskei.

Kovács az idei szezonban eddig 13 alkalommal lépett pályára az NB III-ban, ebből kilencszer kezdőként – írta az mtkbudapest.hu.

Olvasói sztorik