NB I

Lang Franciaországban folytatja – hivatalos

Nagy nehezen, de végül sikerült a transzfer.

Arról, hogy Lang Ádám és a Videoton megegyezett egymással a Rangadó.hu elsőként számolt be.

A Dijon FCO és a Videoton FC megállapodásának értelmében a francia élvonalban szereplő csapatnál folytatja pályafutását Lang Ádám. Az átigazolást hétfőn engedélyezte a FIFA – írja a vidi.hu.

A 23 éves veszprémi hátvéd tavaly júniusban érkezett a Vidihez, az elmúlt bő egy évben 36 tétmérkőzésen két gólt szerzett – éppen utolsó meccsén, a DVSC ellen duplázott. A 15-szörös válogatott labdarúgó a nemzeti csapat összes Eb-mérkőzését végigjátszotta 2016 júniusában.

– Lang Ádámért olyan ajánlat érkezett, amelyet nem lehetett visszautasítani – a francia klub komoly összeget áldoz a válogatott hátvéd játékjogáért. Ismét egy európai topbajnokságba tudtunk eladni egy játékost, erre büszke lehet a klub. Ádám érthető okokból szerette volna kipróbálni magát külföldön, úgy gondolom, hogy ezzel az átigazolással mindenki elégedett lehet. Szeretném neki a Vidi nevében megköszönni az eddigi teljesítményét és azt, hogy akkor is tisztességesen dolgozott és mindent megtett a klub sikeréért, amikor nehezebb időszakon ment keresztül és kevesebb játéklehetőséghez jutott – mondta Lang Ádám távozásáról Kovács Zoltán, a fehérváriak sportigazgatója.

Olvasói sztorik