NB I

Már szerdán a csapattal edz az új Loki-csatár

Noha a hivatalos bejelentés még várat magára, minden bizonnyal Debrecenben folytatja Könyves Norbert.

Amint azt a Rangadó.hu szerda délelőtt megírta, a Vasasban kevés játéklehetőséghez jutó 27 esztendős támadó a DVSC-be tart. Az angyalföldi klub a honlapján cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy felbontotta Könyves Norbert szerződését, ám azt megerősítette, több csapattal tárgyal az eladásáról.

– Könyves Norbert érték a Vasas számára, ezért fel sem merült a közös megegyezéssel történő szerződésbontás. Azonban a játékos eladásáról valóban tárgyalunk. Több csapat is érdeklődik a támadó iránt, így a Debrecen is. Amennyiben a Vasas FC-nek sikerül megegyezni egy érdeklődő klubbal az eladás feltételeiről és így pont kerül az ügy végére, erről a klub honlapján tájékoztatni fogjuk a közvéleményt. Véleményem szerint Könyves Norbert eladása néhány napon belül realizálódhat – közölte Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

Értesüléseink szerint a szóbeli megállapodás már megszületett (péntekre várható a szerződés aláírása), és a korábban az MTK-ban, valamint Pakson szereplő vajdasági származású támadó engedélyt kapott a Vasastól arra, hogy részt vegyen a portugál Leonel Pontes által vezetett szerda délutáni edzésen.

Olvasói sztorik