NB I

Áttörés a hazai nézőszámot illetően? Az MLSZ lép a Dárdai-ötlet kapcsán

A szövetség ötletelni hívja az NB I-es klubok marketingvezetőit.

Dárdai Pál nemrégiben tett nyilatkozatában elmondta: “egy ilyen Eb után Magyarországon az első öt fordulóban az összes stadionban ki kellene nyitni a kapukat, be kellene engedni az embereket, mert igény lesz a focira. Amennyiben az első pár fordulóban nem lesznek kint a stadionban a szurkolók, nem ért semmit az Eb, lapos lesz minden, mint előtte. Ha a vb-re nem jutunk ki, visszakerülünk oda, ahol voltunk. A tönkrevert szurkolói kultúrát most lehetne visszahozni.”

A Rangadó.hu ezért a múlt héten az NB I-es klubok vezetőit kérdezte Dárdai Pál kijelentése kapcsán, s, hogy tervezik-e a nézők ingyenes beengedését az évad elején.

A válaszok többsége általában az MLSZ segítségét hangsúlyozta, ugyanis az ingyenes mérkőzések esetében jelentős összegtől esnének el a klubok, és ilyen akciót kivitelezni csakis a szövetséggel való együttműködés során lehetne.

Honlapunk Sipos Jenőt, az MLSZ szóvivőjét kérte, reagáljon Dárdai Pál, illetve az egyesületi vezetők szavaira.

– A klubok önálló társaságok, ezért mindenképpen meg kell velük beszélni a felvetést. Tervezünk a közeljövőben egy találkozót a klubok marketing-munkatársaival, hogy együtt ötleteljünk, miként lehetne növelni a nézőszámot az első osztályban – mondta Sipos Jenő, aki még hozzátette, hogy a napokban bővebben is reagálnak honlapunk kérésére az említett témával kapcsolatban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik