NB I

Öt év alatt másfél milliárddal csökkent a DVSC vagyona

Kétmilliárdról 566 millió forintra csökkent a DVSC Futballszervező saját tőkéje. Nikolic is pénzt követel a Lokitól.

Városi tulajdonú és résztulajdonú sportszervezetek tavalyi évi számviteli beszámolóiról is tárgyal jövő heti ülésén a debreceni közgyűlés. Az önkormányzati képviselők elé kerül többek között a focicsapatot működtető DVSC Futballszervező Zrt., a női kézis DVSC Kézilabda Kft., a Debreceni Sportcentrum, valamint a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) Kft. és a DLA Utánpótlás Nevelő Kft. beszámolója is – írja a Dehir.

A DVSC Futballszervező Zrt. a 2015-ös évet a mérleg szerinti eredménye alapján mínusz 110 millió forinttal zárta, ez a tavalyi és tavalyelőtti közel 400 milliós mínuszhoz képest javulás, ugyanakkor a cég saját tőkéje így 566 millió forintra csökkent. Ez az összeg ugyan még mindig jelentős, csakhogy öt év alatt közel a negyedére apadt. 2010 végén, amikor a Loki a Bajnokok Ligája-csoportkört is megjárta, még közel kétmilliárd forint volt a DVSC Futballszervező Zrt. saját tőkéje.

Ezen persze javíthat a Palermónak eladott Balogh Norbertért befolyó közel 700 millió forint, de mivel az a tranzakció januárban jött létre, a tavalyi beszámolóban még nincs nyoma.

A DVSC Futballszervező Zrt. bevétele 2015-ben 1 milliárd 87 millió forint volt, ami 532 millió forinttal kevesebb, mint az előző évi, ez igen jelentős, 33 százalékos csökkenés.

A cégben egyébként továbbra is 25 százaléka van a debreceni önkormányzatnak. A többségi tulajdonos az MSZ Kaszinó Kft. 73 százalékos tulajdonrésszel, ennek a cégnek egy személy a tulajdonosa, Szima Gábor klubelnök fia, ifjabb Szima Gábor, aki tavaly nyáron ült be a DVSC Futballszervező Zrt. igazgatóságába. A cég részvényeinek két százalékán tizenkét vállalkozás és egy magánszemély osztozik.

Kölcsönök oda és vissza

Azt Szima Gábor is elismerte, egyeztetve a tulajdonosokkal, az igazgatóság és a közgyűlés áldásával cégei kölcsönt kaptak a DVSC-től. Tavaly a könyvekben 198 millió forint állt a tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásoknak soron, most 174 millió 900 ezer forintot találtak ott. Ezt azonban a Debreceni Labdarúgó Akadémia Kft.-nek adta kölcsön a DVSC Futballszervező Zrt.

Van még egy jelentős tétel, 233 millió forint tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásnak, a DVSC 12 cégnek adott kölcsönt, de az nem derül ki, hogy melyek ezek a cégek.

A DVSC Zrt. 2014 végén egyébként a közgyűlés döntése értelmében kezességet vállalt 190 millió forint hitelre, amit a Szima-érdekeltéségű kaszinós cégek vettek fel. Ugyanakkor az üzleti jelentésből az is kiolvasható, hogy két Szima-cég, a Cívis Grand Casino és az Aranybónusz Kft. együtt igen jelentős összegű, 103 millió forintos kölcsönt adott a DVSC-nek, amiért egymillió forint kamat jár.

15 millió forintot követel egy volt játékos

Játékoseladásból tavaly nettó 24 millió forint bevétele származott a DVSC-nek, a legtöbbet, 14 és fél millió forintot Vadnaiért kapták az MTK-tól. A kiegészítő mellékletben írnak a volt kapusukkal, Nenad Novakoviccsal fennálló vitás helyzetről, ami ismert a közvélemény előtt. Azt azonban eddig nem lehetett tudni, hogy a bosnyák Stevo Nikolic is komoly követeléssel állt elő a Loki felé. Ügyében ráadásul az ő javára döntött tavaly áprilisban a FIFA Vitarendezési Testülete. A döntés értelmében a Lokinak 15 millió forintot + kamatokat, összesen 15 millió 750 ezer forintot kell fizetnie egykori játékosának. A DVSC fellebbezést nyújtott be a CAS-hoz, a Nemzetközi Sport Döntőbírósághoz. Mint olvasható, Nikolic ellenkérelmének benyújtása folyamatban van.

Volt, akinek remek éve volt

A 2015-ös év a DVSC Kézilabda Kft-é volt. A 2014-es 69 és fél millió forintról 245 és fél millióra nőtt a mérlegfőösszeg. A saját tőkét több mint 72 millió forinttal növelték, az így mínusz 31 millió forintról 41 és fél millió forintra nőtt. A mérleg szerinti eredményük is pozitív, közel 3 millió forinttal zártak (tavaly 29 millió volt a mínusz). A tavaly nyártól a Főnix Csarnokot is üzemeltető Debreceni Sportcentrum Kft. is nyereségesen gazdálkodott tavaly, 12 millió forint a mérleg szerinti eredménye a cégnek. Mint olvasható, a Sportcentrum beruházási tevékenysége jelentős. A beruházások saját erejét az önkormányzat biztosítja, a cég pedig ezen pénzekkel TAO-támogatásokat tud lehívni és felhasználni.

A DLA Utánpótlás Nevelő Nonprofit Kft. 49 millió forint veszteséget hozott össze, a Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. viszont 29 millió forint plusszal zárta a 2015-ös évet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.