NB I

„Örülök, ha Egervári Sándor kikéri a véleményem”

Benczés Miklós a tavasszal már a következő bajnokság csapatát építené, célja, hogy jövőre az élmezőnyhöz tartozzon a DVTK.

Kapcsolódó cikkek

A felcsúti és a mezőkövesdi kitérő után hazatért Diósgyőrbe Benczés Miklós, aki előbb az akadémia vezetését vette át, majd Árki Gábor lemondása után elvállalta a sportigazgatói pozíciót a DVTK-nál. A korábbi vezetőedző a Digi Sport reggeli műsorának volt a vendége.

– Mi fogadta Diósgyőrben ahhoz képest, amikor elhagyta a csapatot?

– Gyakorlatilag hazatértem. Öt percre lakok a stadiontól, és úgy éreztem, hogy nem változott semmi. Ennek ellenére nagyon sok minden változott, hiszen az infrastruktúra fejlődött, és folyamatosan fejlődik. Voltak új edző kollegák is, akikkel azóta sikerült megismerkednem. Nőtt a DVTK-brand, hiszen nem csak futballcsapatról beszélhetünk, hanem kosárlabdáról és jégkorongról is. Ilyen intenzív sportélet a DVTK alatt már régen volt, és ez is előremutató – kezdte Benczés Miklós.

– Januárban az akadémia vezetésére érkezett a klubhoz. Az új felkérés váratlanul érte?

– Annak ellenére váratlanul ért, hogy Árki Gáborral többször is beszélgettem az elmúlt években. Sportszakmai, és talán mondhatom, hogy baráti kapcsolatban is vagyunk. Tudtam, hogy van egy magánjellegű problémája, az viszont kicsit meglepő volt, hogy engem javasolt erre a pozícióra. Aludnom kellett egyet rá, át kellett gondolnom, de végül úgy alakult, hogy elvállaltam.

– A csapatépítés szempontjából hogyan áll az utánpótlás kontra légiósok kérdéshez?

– Azért ha belegondolunk, sok légiós bontogatta a szárnyait Diósgyőrben, akik később szép karriert futottak be, elég ha a Foxira, vagy a spanyol vonalra gondolok. Nem vetjük el a külföldiek szerepeltetését sem, viszont az MLSZ határozata szabályozza a légiósok számát, és a klub érdeke, hogy ennek a szabálynak megfeleljen. Nyilván minél nagyobb számban szeretnénk saját nevelésű játékosokat szerepeltetni. Erre van is példa, hiszen Eperjesi, Bacsa és Nemes is saját nevelésű futballistánk. Nagyon fontos, hogy ezt az összhangot megtaláljuk úgy, hogy támaszkodjunk a saját játékosokra, és olyan külföldiek kerüljenek a Diósgyőr csapatához, akik eredményessé teszik a klubot, segítve a fiatalokat is. A klubunknak talán az a legnagyobb sajátossága, hogy a legerősebb szurkolótáborral rendelkezünk. Természetesen az ő érdekeiket, igényeiket is figyelembe kell vennünk.

– Mik a tavaszi feladatok a bajnokságban?

– Egyszerű a feladat, stabilizálni kell magunkat az élvonalban. Meg kell találni és fel kell építeni azt a csapatot, amelyik a következő bajnokságban a tabella első feléhez tartozik majd, ezt szeretnénk. Szerencsére azért hátra nem nagyon kell nézegetnünk, de most egy komoly sorozatba megyünk bele, és fontos lenne bravúrpontokat szerezni. Ennél is talán kicsit fontosabb feladat, hogy előre tekintsünk, és felépítsük a csapatot a következő bajnokságra.

– Adott a sportigazgatói poszton egy élvonalat megjárt, fiatal generációhoz tartozó edző és adott a kispadon egy volt szövetségi kapitány, Egervári Sándor. Hogy működik együtt ez a páros? A csapat hétköznapi ügyeiben csakis a vezetőedző dönt?

– A felnőtt csapatot ő irányítja. Megfelelő tapasztalattal, megfelelő pedagógiai érzékkel és komoly szakmai háttérrel rendelkezik. Ez nem azt jelenti, hogy nem egyeztetünk, nem beszélgetünk, hiszen mondhatom, hogy a helyi tapasztalatom nagyobb. Örülök, ha Egervári Sándor kikéri a véleményem, és neki is nagy szerepe van abban, hogy elvállaltam ezt a pozíciót. Ő is támogatott ebben, és ő is azt kérte, hogy vállaljam el. Ez is megerősített abban, hogy ezt kell tennem.

Olvasói sztorik