NB I

Elővigyázatosságból nem játszott a DVTK ellen a Haladás házi gólkirály

Németh Márió szerint reális cél lehet a Haladás számára a dobogó.

Kapcsolódó cikkek

Hat góljával Németh Márió az OTP Bank Ligában negyedik helyezett Szombathelyi Haladás házi gólkirálya. A fiatal középpályás az ősszel igazi húzóembere volt a zöld-fehéreknek, akik a tavaszt két győzelemmel és egy vereséggel kezdték. A 20 éves sajátnevelésű játékos a hétvégi, DVTK elleni 2-1-es siker alkalmával azonban nem volt ott szombathelyiek keretében. A Rangadó.hu-nak elárulta, miért nem..

– A múlt héten nagyon fájt a combom, ezért kedden elküldtek ultrahangos vizsgálatra. Kiderült, hogy nincs szakadás, valószínűleg csak egy kisebb húzódásról van szó. Úgy egyeztettünk, hogy inkább most hagyjak ki egy mérkőzést, minthogy véletlenül rásérüljek, és utána hosszabb időt ki kelljen hagynom, akár az egész tavaszt – kezdte Németh Márió. – A fizioterapeuta azt mondta, ha már egyáltalán nem érzek fájdalmat, akkor kezdjek el edzeni a csapattal. Hétfőn még csak kocogok, de kedden már szeretnék beszállni a tréningre, most már nincs gond szerencsére.

A Haladás eddig a három tavaszi fordulóban megverte a Honvédot és a DVTK-t, a Vasas otthonában viszont 1-0-s vereséget szenvedett.

– Most hétvégén, a Diósgyőr ellen játszottunk a legjobban eddig a tavasszal, de úgy érzem, hogy most volt a legjobb a pálya. Az előző két fordulóban a talaj nem volt a legjobb minőségű. A Vasas pályáján nem nagyon lehetett futballozni, inkább csak harcolni. A Honvéd ellen az első félidőben nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, a másodikban főképp csak védekeztünk, de el tudtuk hozni a három pontot. A DVTK ellen is jól játszottunk, és ha kis szerencsével is, de megérdemelten nyertünk. A Diósgyőrnek volt néhány ígéretes kontrája, de azért nekünk is megvoltak a helyzeteink. Abszolút elégedett vagyok a tavaszi rajtunkkal, bár hét gyűjtött pont jobb lett volna. mivel a Vasas meccsben nem éreztem, hogy kikaphatunk. Az inkább egy null-nullás mérkőzés volt, de így sincs gond, hiszen ott vagyunk a negyedik helyen.

A szombathelyi csapat negyedik helyen áll, azonos pontszámmal a harmadik DVSC mögött.

– Úgy érzem, hogy reális cél lehet a dobogó. Nagyon szoros az élmezőny, hat-hét csapat nagyon együtt van, és ha elkapunk egy jó szériát, akkor akár ott lehetünk a dobogón is. Bízunk benne, és azért dolgozunk, hogy minél jobb helyen zárjuk az idényt. A mi szempontunkból sok múlhat azon, hogy Király Gábor hogyan véd. Ha ugyanolyan egységesek tudunk maradni, mint eddig, akkor nagy gondunk nem lesz, mert még senki sem pofozott meg minket.

Olvasói sztorik