NB I

Korcsmárnak csak átmeneti állomás az NB I

A Vasas válogatott védője egy jól sikerült Európa-bajnokság után visszatérne Németországba.

Kapcsolódó cikkek

Bernd Storck szövetségi kapitány szeme előtt lesz a tavasszal Korcsmár Zsolt, aki Németországból másfél évre hazaigazolt a Vasashoz és részt vesz a következő válogatott összetartáson is. A 24-szeres válogatott, térdszalag-szakadásból felgyógyuló védő karrierjének alakulásáról és az Eb-reményekről is beszélt a Digi Sport reggeli műsorában.

– Jól érzi magát újra Magyarországon?

– Őszintén megmondva már kicsit hiányzott a régi életem, a régi barátokkal találkozni. Az elmúlt öt-hat évben erre nem nagyon volt lehetőségem, mindig csak pár napot voltam Magyarországon. Ez a része már kimondottan hiányzott – mondta Korcsmár Zsolt.

– Mi volt a legrosszabb a tétlen hónapokban?

– A legrosszabb, hogy nagyon gyorsan elment az idő. A kitűzött célokat részben tudtam teljesíteni, részben nem. Nem engedték, hogy sürgessem a visszatérést, de annyira elrepült ez a félév a napi munkával, hogy azt vettem észre, már hét-nyolc hónapnál járok, és csak onnantól tudtam elkezdeni a csapattal az edzéseket. Meggyógyult a térdem teljesen, nem érzek fájdalmat.

– Olyan híreket is lehetett olvasni, hogy a Ferencváros kockázatosnak tartotta a szerződtetését…

– Nem tudom, hogy milyen beszélgetések voltak a háttérben, én nem tárgyaltam a Fradival.

– Németországban a tavasszal most nem kapott volna rendszeres játéklehetőséget?

– A sérülés előtt rendszeresen játszottam, de ez egy rizikófaktor lett volna. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy minél több meccset tudjak játszani, és Németországban még biztosan várnom kellett volna néhány hónapot. Türelmetlennek tűnhetek, de egyből szerettem volna játszani, és erre itthon több lehetőségem van. Az Európa-bajnokság miatt sem szeretnék sokat várni, úgyhogy emiatt váltottam a télen.

– Itthonról több ajánlata is volt? Mi szólt a Vasas mellett?

– Beszélgettünk több klubbal is, de nem szeretném megnevezni őket. A Vasassal szinte egy nap alatt meg tudtunk mindenben egyezni. A számomra fontos szempontokban annyira partnerek voltak, hogy éreztem, nagyon szeretnének. A vezetőedzőről csak jókat hallottam, és nyilván ez is segítette a döntésemet.

– A privát életbe örül, hogy hazatért, de futballistaként nem érzi visszalépésnek, hogy egy erős légióskarrier után itthon szerepel?

– Állomásnak tervezem a hazaigazolást. Másfél évre írtam alá a Vasashoz, és a klub is jól járna, ha a nyáron, vagy azután esetleg sikerülne váltanom. Nyilván mindent megteszek azért, hogy a Vasas sikeres legyen és bennmaradjon az élvonalban, és akkor mindkét fél jól járhat.

– Ha a tavasz és az Európa-bajnokság is úgy sikerülne, ahogy tervezi, akkor merre lépne tovább?

– Szeretnék visszamenni Németországba, ott jól éreztem magam. Természetesen nem zárom ki a többi potenciális liga lehetőségét sem, de Németországban már ismerem a kultúrát, és valamilyen szinten már ismernek engem is, úgyhogy az egy jó célállomás lehet.

Olvasói sztorik