Az Újpest–MTK rangadó a forduló slágermeccse

A mezőny leghosszabb veretlenségi sorozatával rendelkező Újpest az MTK-t fogadja az OTP Bank Liga szombati 21. fordulójának fővárosi összecsapásán. A második helyen álló lila-fehérek a múlt héten hazai pályán a Videotont győzték le, ezzel nyolcmeccsesre nyújtották veretlenségi szériájukat, ráadásul ezekből a találkozókból hetet megnyertek. Az MTK csak most játssza első tavaszi bajnokiját, mivel a múlt heti, Paks elleni találkozójukat a Tolna megyeieknél jelentkező fertőzéses megbetegedés miatt elhalasztották. A kék-fehérek kispadján ezúttal debütál a László Csabát váltó Teodoru Vaszilisz. A listavezető Ferencváros kötelező győzelem előtt áll, hiszen azt a Puskás Akadémiát látja vendégül a Groupama Arénában, amely ebben az idényben csupán egyetlen idegenbeli sikert aratott. A harmadik Haladás az utolsó előtti Vasas otthonába látogat: az angyalföldi közönség előtt most mutatkozik be a német Michael Oenning, akinek első bajnokija nem sikerült jól, ugyanis csapata 4-0-s vereséget szenvedett a Debrecen otthonában. A címvédő Videoton a sereghajtó Békéscsabát látja vendégül, míg a Debrecen a Paksot fogadja. OTP Bank Liga, 21. forduló Február 20. szombat: Diósgyőri VTK – Bp. Honvéd 15 óra, játékvezető: Kassai (TV: M4) Vasas FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 15.30, játékvezető: Németh Á. Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia 15.30, játékvezető: Farkas Á. Videoton FC – Békéscsaba 1912 Előre 15.30, játékvezető: Szilasi Debreceni VSC-TEVA – Paksi FC 15.30, játékvezető: Iványi Újpest FC – MTK 17 óra, játékvezető: Vad II. (TV: M4)

A mezőny leghosszabb veretlenségi sorozatával rendelkező Újpest az MTK-t fogadja az OTP Bank Liga szombati 21. fordulójának fővárosi összecsapásán.

A második helyen álló lila-fehérek a múlt héten hazai pályán a Videotont győzték le, ezzel nyolcmeccsesre nyújtották veretlenségi szériájukat, ráadásul ezekből a találkozókból hetet megnyertek. Az MTK csak most játssza első tavaszi bajnokiját, mivel a múlt heti, Paks elleni találkozójukat a Tolna megyeieknél jelentkező fertőzéses megbetegedés miatt elhalasztották. A kék-fehérek kispadján ezúttal debütál a László Csabát váltó Teodoru Vaszilisz.

A listavezető Ferencváros kötelező győzelem előtt áll, hiszen azt a Puskás Akadémiát látja vendégül a Groupama Arénában, amely ebben az idényben csupán egyetlen idegenbeli sikert aratott.

A harmadik Haladás az utolsó előtti Vasas otthonába látogat: az angyalföldi közönség előtt most mutatkozik be a német Michael Oenning, akinek első bajnokija nem sikerült jól, ugyanis csapata 4-0-s vereséget szenvedett a Debrecen otthonában.

A címvédő Videoton a sereghajtó Békéscsabát látja vendégül, míg a Debrecen a Paksot fogadja.

OTP Bank Liga, 21. forduló

Február 20. szombat:

Diósgyőri VTK – Bp. Honvéd 15 óra, játékvezető: Kassai (TV: M4)

Vasas FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 15.30, játékvezető: Németh Á.

Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia 15.30, játékvezető: Farkas Á.

Videoton FC – Békéscsaba 1912 Előre 15.30, játékvezető: Szilasi

Debreceni VSC-TEVA – Paksi FC 15.30, játékvezető: Iványi

Újpest FC – MTK 17 óra, játékvezető: Vad II. (TV: M4)

Címkék: előzetesnb1