NB I

Szatmári Lórándnak nem volt konfliktusa László Csabával

Játszatni szeretett volna, ezért igazolt el; nem haragszik, csak bizonyítani akar a középpályás.

Kapcsolódó cikkek

Szatmári Lóránd a tavalyi nyár egyik bombaigazolásának tűnt, amikor a megyei első osztályba visszasorolt Pécs csapatától az MTK-ba szerződött. Az akkor válogatott formában futballozó középpályás László Csabánál parkolópályára került, a bajnokságban alig-alig játszott, mindössze 386 percet tudhat maga mögött. A Vasas ellen augusztusban győztes gólt szerzett, de a télen a felemás helyzete miatt a távozás mellett döntött, és kölcsönben Mezőkövesdre került.

– A kevés játéklehetőség miatt el kellett jönnöm az MTK-tól, de nem volt konfliktusom László Csabával. Igazából le sem ültünk tisztázni a helyzetet, hiszen nem csináltam semmi rosszat. Annak, hogy nem játszottam, talán emberi oldala is van – kezdte a Rangadó.hu megkeresésére a 27 éves Szatmári.

– Ugyanakkor a vezetőedző távozásával együtt sem tudok abban gondolkodni, hogy visszatérjek az együtteshez, hiszen a kölcsönszerződésem továbbra is él a Mezőkövesddel, a papírok alá vannak írva, az átigazolási időszak pedig lezárult. Arról nincs tudomásom, hogy László távozása után az MTK változtatni szeretett volna azon döntésén, hogy kölcsönad engem, de talán jobb is így, tisztán marad a fejem. Nem haragszom rájuk, inkább egészséges bizonyítási vágy dolgozik bennem, hogy megmutassam, igenis méltó vagyok arra, hogy később a kezdőbe kerüljek. Még két évig él a szerződésem, mindenképp visszatérek még a kék-fehérekhez. Most viszont a Mezőkövesd az elsődleges, amellyel szeretnénk kiharcolni a feljutást. Hiszek benne, hogy képesek vagyunk rá. A keret az egyik legerősebb az NB II-ben, talán a Gyirmót az, amely kissé kiemelkedik innen – válaszolta kérdésünkre a korábbi olaszországi légiós.

Olvasói sztorik