NB I

TOP5: ők az NB I legdrágább téli igazolásai

Két magyar is a listán, de másik földrészről is van játékos. Minden más a cikkben.

Kapcsolódó cikkek

Nem jellemző az NB I-es klubokra, hogy több millió eurós transzfereket csinálnának, de még az is ritka, hogy egy leigazolt játékos értéke hétszámjegyű legyen (euróban kifejezve természetesen). Ez a mostani télen sem volt másképp, a mértékadó transfermarkt.de internetes portál szerint az egyik legértékesebb játékos, aki hazánkba jött, az válogatottunk középpályása, Elek Ákos. A Top 5 lista következik.

5. Másik földrészről jött

Az ötödik helyen egy ausztrál úriember, David Williams áll, akit a Haladás igazolt le, egyenesen a Melbourne Cityből, de ingyen. Az ő értéke félmillió euró, volt csapata épp ezüstérmes pozícióban van hazájában.

2. Tripla holtverseny a második helyen

Ahogy bevezetőnkben már említettük, listánkon megtalálható az az Elek Ákos is, aki családi okok miatt hagyta el kínai csapatát, és mivel az Európa-bajnokság minden magyar játékos számára óriási kiugrási lehetőség lesz, feltétlenül olyan helyre szeretett volna igazolni, ahol rendszeresen kezdőként számítanak rá. Így választotta a DVTK-t, amely örömmel fogadta a jelenleg 600 ezer eurót érő játékos szolgálatait.

Az, hogy listánk nem a 4. hellyel folytatódott, annak köszönhető, hogy Elek nem egyedül áll a második pozícióban ezzel az értékkel. A Puskás Akadémia ugyanis az átigazolási szezon zárása előtt néhány nappal két nagyobb értékű transzfert is végrehajtott, amelyekben a 27 éves Dmitro Ljopa és a 22 éves Vjacseszlav Csurko tette át székhelyét Felcsútra – előbbi ingyen, utóbbi kölcsönbe érkezett.

A támadó középpályás Ljopa a Metalist Harkiv gárdáját erősítette eddig, ott pedig viszonylag sűrűn pályára is került. Idén 12 meccsen játszott az ukrán élvonalban, de korábban a Metalurh Zsaporizsja, a Krivbasz és a Dnyipro csapataiban is az első osztályban szerepelt, hol több, hol kevesebb játéklehetőséghez jutva.

Vjacseszlav Csurko a Sahtar Donyeck neveltje, de a sztárklub 2012 óta minden évben kölcsönadja őt, a szélső járt a Hoverlánál, az Illicsivec Mariupolnál, a Metaliszt Harkivnál és most a Puskás Akadémia a következő állomás, ahol szintén csak egy fél évet szerepel a tervek szerint. Említett csapatokban egyébként pályára is lépegetett az ukrán élvonalban, a Metalisztnál idén például már 14 meccs van a háta mögött.

1. A német edző varázsa

Nem csak Elek számított nagy visszatérőnek. Az NB I 10. helyén telelő Vasas ugyanis végleg leigazolta a több mint 20-szoros válogatott középhátvédet, a 27 éves Korcsmár Zsoltot, aki tavaly március óta sérüléssel bajlódott, azóta pályára sem léphetett a Greuther Fürthnél. Korcsmár értéke 650 ezer euró, és ha vissza tudja nyerni korábbi formáját, nagy erősítést jelenthet a bennmaradásért küzdő gárdának.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik