NB I

„Lesimázta” a Debrecen a Vasast

A télen érkező Holman Dávid tétmeccsen is góllal debütált a Lokiban, amely 4-0-ra nyert.

OTP Bank Liga, 20. forduló:

Debreceni VSC-TEVA – Vasas 4-0 (3-0)
Debrecen, 2124 néző. Játékvezető: Erdős.
Debreceni VSC-TEVA: Radosevic – Lázár (Varga J., 54.), Mészáros, Brkovics, Korhut – Bódi (Ferenczi, 67.), Jovanovic, Holman, Szakály P. – Horváth Zs., Sidibe (Kulcsár, 58.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
Vasas: Nagy G. – Preklet, Korcsmár, Debreceni, Hangya – Vida, Czvitkovics, Remili, Könyves (Szivacski, 74.) – Pavlov – Ignatidisz (Berecz, a szünetben). Vezetőedő: Michael Oenning.
Gólszerzők: Bódi (4.), Horváth Zs. (27.), Holman (35.), Szakály P. (49.).

Az első tavaszi forduló legsimább mérkőzését hozta a dobogóra hajtó Debrecen és a kiesés elől menekülő Vasas összecsapása. A vendégek Facebook-oldalának tudósításából kiderül, hogy a 4. percben Bódi Ádám szerzett vezetést a hazaiaknak: a középpályás becselezte magát a 16-oson belülre, majd a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0.

A 12. percben a vendégek is veszélyeztettek: Hangya adott be a bal oldalról, ám Pavlov feje mellett elszállt a labda. A 27. percben megduplázta előnyét a Loki: Horváth Zsolt kapott egy indítást a balösszekötő helyén, és a rövid jobb alsóba lőtt, 2-0.

Fél óra telt el a meccsből, amikor a Vasas végezhetett el szabadrúgást 27 méterről, középről, de Remili bombája a sorfalban halt el. Öt perccel később jött a debreceniek téli igazolása, a Lengyelországból hazatérő Holman Dávid, aki azután, hogy edzőmeccsen góllal debütált a csapatban, most tétmérkőzésen is ugyanezt produkálta. Holman a jobboldali ötös sarkáról lőtt egy védőről kipattanó labdát a jobb alsó sarokba, 3-0.

A 37. percben Horváth lőtt 23 méterről, a jobbösszekötő helyéről, de a labda egy méterrel fölé szállt. Két perccel később Korcsmárt könyökölte le Sidibe, a Vasas téli szerzeményének eleredt a vére, ápolni kellett, majd Könyvesnek is segítségre volt szüksége.

A félidőre gyakorlatilag eldőlt a meccs, de a második 45 percben még tovább nyomott a Loki. A félidőben cserélt a Vasas, Ignatidisz helyett Berecz lépett pályára.

A 47. percben a debreceni Brkovics elcsúszott, így Pavlov egyedül vezethette rá a labdát a kapusra, de belelőtte. A 49. percben kialakult a végeredmény: jobbról jött be egy lapos beadás, Sidibe együtt csúszott Korcsmárral, majd a csatár lábáról a labda Nagy mellett a bal alsó sarokba csorgott, 4-0.

A Vasas azért még próbálkozott, az 53. percben Remili beadásszerű lövését könnyen hárította a debreceni kapus. Tíz minutummal később is ő kísérletezett, a 16-os sarkáról lőtt, ám blokkolták, a kipattanót pedig Czvitkovics a bal kapufa mellé csavarta.

A 68. percben Czvitkovics végzett el szabadrúgást a bal oldalon, a kaputól 26 méterre: beadása a felugrók feje felett elszállt. Az utolsó percben Berecz 30 méteres lövése a bal alsó sarok mellett hagyta el a játékteret, majd a hosszabbításban Horváth jobboldali beadását Szakály lőtte rá öt méterről, de Nagy védett. Ezzel ért véget a találkozó.

A mérkőzést a Rangadó.hu szakértője, Gyarmati András, a DVSC utánpótlásedzője értékelte:

– Jól kezdett a Vasas, de szerintem nem tudták, hogy ki ellen játszanak, mert azért Debrecenben nem lehet ennyire kitámadni. Ez hamar meg is bosszulta magát, egy kontrából vezetést szerzett a hazai csapat. Még ezután is próbálkoztak a vendégek, de észrevették, hogy vissza kell állniuk, így viszont nem volt bennük átütőerő – fogalmazott Gyarmati András.
– Aztán csak volt egy nagy helyzete a Vasasnak, de nem lőtték be, így lett 1-1- helyett 2-0, majd a félidőre 3-0. Holman Dávid kiválóan játszott, erőssége volt a Debrecennek, a Vasas viszont ellőtte minden puskaporát. A második félidő azonban hatalmas csalódás volt, mert 4-0 után mindkét csapat úgy gondolta, hogy leállhat, látszott, hogy azt várják, mikor fújják le a találkozót. Értékelhetetlen volt ez a része a meccsnek.
– Számomra érthetetlen, hogy a Vasas ilyen kerettel mit akar az NB I-ben. Beletettek egy rakás pénzt, erre olyan játékosokat hoztak, akiktől elpattan a labda. Lehet, hogy hamar alkotok ilyen markáns véleményt, de nem hiszem, hogy ilyen kerettel bent tudnak majd maradni az élvonalban – tette hozzá.

Olvasói sztorik