NB I

Az NB II egyik legkeresettebb játékosával erősít az MTK

Jakab Dávid 2018. december 31-ig írt alá.

Kapcsolódó cikkek

Az 1993-a születésű Jakab Dávid 178 cm magas, súlya 73 kg és mindkét lábával jól bánik a labdával. A játékos 2013-tól szerepelt a Dunaújváros PASE együttesében, ahová a Maglódi TC együtteséből került. 51 alkalommal lépett pályára, nyolc gólt szerzett, ebből egyet az OTP Bank Ligában (Szombathelyen talált be a Haladás ellen, 2015. májusában), a többit az NB II-ben.

Az elmúlt három évben 2584 percet töltött a pályán, bajnoki mérkőzéseken, ezalatt 27-szer szerepelt a kezdőcsapatban, tízszer le-, huszonnégyszer becserélték. A meccseken tíz sárga és egy piros lapot kapott – írja az MTK honlapja.

Az új igazolással kapcsolatban Domonyai László, klubigazgató elmondta, hogy Jakab Dávid, az NB II egyik legkeresettebb játékosa volt, a téli átigazolási időszakban. Több első- és a másodosztály élvonalába tartozó egyesület is kereste, de az MTK-nak sikerült leigazolnia.

– Dávid olyat tud a futballból, amire születni kell – folytatta a szakember. – Ám tisztában van azzal, hogy sokat kell még elsajátítania a játék tanulható elemeiből. Ha olyan lelkesedéssel végzi majd a munkát, amilyennel hozzánk érkezett, akkor nagy értéke lehet a klubnak – zárta szavait Domonyai László.

Jakab már pályára is lépett az egyik előkészületi mérkőzésen. Az RKSK elleni találkozón, a második félidő hajrájában gólt is szerzett.

Olvasói sztorik